Sziasztok! :)
Nem tudom, mennyire sikerül levenni ennyiből a történet lényegét, ha nem, az sem baj, majd kiderül :)
Majd
felteszem a szereplőket is, vagyis a nevüket, mihelyst megismerjük
őket, csak van pár, akit nem tudok eldönteni, melyik oldalra dobjam :D
Ha esetleg valami a blogon nem stimmel, akkor írjatok, majd javítom, csak most már fáradt vagyok ezredszer is átnézni... :)
Jó olvasást, remélem tetszeni fog!
하나
1. fejezet
Kard és Bot
고인도
날 못 보고 나도 고인 못뵈
고인을
못 봐도 예던 길 앞에 있네
예던 길 앞에 있거든 아니 예고 어쩔고
Az ősök nem látnak engem, és én sem
ismerem őket.
Biz így van: nem találkoztunk,
útjukat mégis jól tudom.
Ez az út tárva van előttünk, miért
ne járnánk mi is végig?
1701,
Hanyang
A fiatal férfi belevágta a sarkát
a lova oldalába, hogy még gyorsabb tempóra ösztökélje az állatot. Minél előbb
céljához akart érni.
Az erdő, melyen keresztülvágott
csendes volt, csak pár bagoly huhogott. A sötétben csak a hold világította meg
az ösvényt gyéren, de a férfi tudta, hogy a következő elágazásnál kell
letérnie, onnan meg már el is jutott a kolostorig. Nem telt bele 10 percbe, és
ott is volt. A kolostor volt a környék talán leglényegtelenebb buddhista
temploma. A szerencse megóvta a tűzvészektől, és a konfucianizmus terjedésétől
is. Hála az uralkodónak…
A férfi elhaladt a kültéri
szentély mellett. A főszentélyből halvány fény és kopogó hang szűrődött ki: a
testvér éppen imádkozott.
A látogató tiszteletben tartotta
volna az ima idejét, de most sietős volt a dolga, így elhúzta s szentély
ajtaját. A szerzetes ott térdelt a Buddha szobor előtt, de a hang hallatán a
keze megállt a dobolás közben. Ő volt a legidősebb a kolostor papjai közül.
A férfi meghajolt.
- Bocsásson meg, testvér! Sürgős
ügyben jöttem.
- Mondja, parancsnok!
- Megszereztem a dokumentumot-
nyújtott át egy fehér borítékot a ruhája belsejéből, rajta kínai hanjákkal.
- Ez már a teljes lista?-
kérdezte a szerzetes.
- Igen. Este kellett jönnöm,
nehogy meglássák…
- Jól tette, parancsnok. Mikorra
tervezik az eseményt?
- Egy héten belül. Majd küldök
róla hírt a napokban.
- Nem kéne ennyit jönnie. Még
veszélybe sodorja magát.
- Ne aggódjon. Az ügyért ezerszer
meghalnék.
- A maga élete is fontos.
Fontosabb, mint hinné. Még nagy dolgok várnak magra.
- Tán látott valamit?- kérdezte a
férfi, és ezúttal nem a megszokott hangján. Ezúttal mintha kíváncsiság vegyült
volna belé. Tudta, hogy a testvérnek vannak látomásai néha. Amik valóra váltak.
Bár sokan nem hittek neki, a férfi megkísérelte a gondolatot, miszerint tényleg
igaz a dolog.
- Láttam- hallatszott a válasz.
- Elmondja, testvér?
- Nem tudom, mi segít magán,
parancsnok. Ha tudja, vagy ha nem. De elmondom, amit láttam. Nem sokára nagy
változás történik, nagyon úgy tűnik, hogy még ebben az életében. Találkozik azzal. akivel kell. Aki vagy életre kelti, vagy a
végzetét okozza.
- A halálomat? Ő az ellenségem?
- Nem tudni, mivé válik…
- Meg kell öljem?- feszülté vált
a férfi hangja, és az arcvonásai is.
- Nem. Ha az elején megölöd,
akkor nem derül ki, hogy mit tudott volna tenni. Az ügy lehet, hogy rajta fog
múlni. Ezért kell őt életben tartani.
- Ilyen gyenge ez a férfi? Nem
képes a maga életét védeni?- a parancsnok hangja gúnyos volt.
- Férfi? Nem, ez egy nő- a
testvér arcán, mintha egy mosoly suhant volna át.
- Egy nő?- nevetett fel a férfi-
Mégis, mit tehetne egy nő? És mit árthatna nekem?
- Ne becsülje őt le, parancsnok, maga még túl fiatal lehet, hogy megértse. Sok
nő fordította meg a dolgok kimenetelét a történelem folyamán, és még sokan
fogják is…
A harcos arca elkomorodott.
- És hogyan ismerem fel őt a sok
nő közül?
- Ő más, mint a többiek. Ő nem
tartozik ide. Ő a törvényeken felül áll.
- Attól tartok, nem értem,
testvér!- csóválta a fejét.
- Amit tudok, az az, hogy a
szeme… a szeme különös…
- A szeme? Milyen szeme van?
- A szeme… kék.
- Testvér… azt hiszem most
tévedett. Itt nem élnek kék szemű emberek. Ha pedig egy szörnyeteggel találom
magam szemben… nem biztos, hogy kegyelmezek az életének- majd meghajolt, és
hátat fordított a testvérnek. Felpattant a lova hátára, és meg sem állt a
házáig, és közben igyekezte kiűzni a baljósló mondatokat a fejéből. Eddigi 24
éve alatt nem találkozott soha egy kék szemű emberrel sem.
A szerzetes hosszasan nézett a
férfi után, majd alig hallhatóan elsuttogta, mielőtt visszatért volna az
imához:
- Az ég óvjon! És dönts jól,
parancsnok! Annak a lánynak mindenképpen találkoznia kell magával. Nem
kerülheti el… És úgy néz ki, ez hamarabb lesz, mint ahogy annak lennie kéne.
*
Napjaink,
Szöul
- Kambe!- emelte fel a poharát a
magasba, nagyot rikkantva az éjszakai, még mindig meleg, nyári éjszakába Na
Young barátosném, akit két év után ma újra láthattam.
- Kambe!- követtem a példáját, és
széles vigyorra húztam a számat, majd egyszerre gurítottuk le a kis pohárkában
lévő sojut- Ez még mindig szörnyű!- fintorogtam utána.
- Az első estéden Szöulban ilyet
kell inni, és nincs apelláta, Mira!- öntött újra a lány.
- Arról nem volt szó, hogy már az
első éjszakámon leitatsz!
- Itt szabad…- vont vállat a
lány.
- Nekem már bárhol lehet…
Igaz, itt már korábban
lehetett inni, vagyis koreai években számolva a nagykorúság kezdetétől.
Amerikában csak 21 éves kortól. De én már pont beleestem ebbe a kategóriába.
- Emlékszel, mikor egyszer
lenyúltuk az apukád kis szekrényéből azt a likőrt 13 évesen? - nosztalgiázott
Na Young.
- Lehet azt elfelejteni? Miután
elmentél, senki nem volt olyan jó barátom…
Igen, Amerikában ismerkedtünk
meg, ahová valósi voltam. Vagyis félig. Az anyukám magyar volt, de már nagyon
fiatal korában kiköltözött a nagybátyámékhoz Kanadába, ott ismerkedett meg
aztán apuval, így lettem én, Mira Young, most alapszakon frissen diplomázott,
újságíró palánta.
Visszatérve a magyar énemre… nem
nagyon tartottam ott a kapcsolatot senkivel. Anya szüleit látogattuk meg
egyszer kétszer fényévente. Meg egyszer eltöltöttem ott egy nyarat négy éve. De
mivel a nagypapa pont előtte halt meg, így a mami kicsit maga alatt volt, és
egész nap idős néniket ápolt, és a Mária rádiót hallgatta.
Ez nekem annyira nem volt
megfelelő program, még szerencse, hogy a mama berakott egy nomád táborba.
Tudom, ez elég hülyén hangzik, de nagyon mókás volt jurtában aludni. Persze a
pottyantós wc-vel már nem lettem volna kisegítve, de volt egy épület a
közelben, ahol rendes mosdó is volt, így fürödni is lehetett. Megtanultam
például lovagolni, nyilazni, egyszer még esküszöm sikerült hátrafelé is lőni
lóhátról, mondjuk a következő pillanatban bukfencet is vetettem az állatról,
engedve a gravitációnak, meg népdalokat énekelni és dobolni is egészen jól
tudtam a végére. A nyelvet bár nem tudtam olyan hibátlanul felsőfokon, nem
használtam annyi szót, mint a legnevesebb ottani költők, azért megértettem
magamat mindenkivel.
Így ennyi kapcsolatom volt anya
országával.
De hogy mi közöm Na Young-hoz? Ő
akkor jött a sulinkba, mikor 12 évesek voltunk. Az osztályban mindenki cikizni
kezdte, de én, mivel elve két kultúra kölyke voltam, ezt a viselkedést
elfogadhatatlannak gondoltam, így történt, hogy azonnal az új jövevény mellé
álltam. Az előtt fogalmam sem volt arról, hogy pontosan mi is az a Korea, főleg
nem, hogy észak vagy dél a „jó”, de ebből a barátságból kialakult az
érdeklődésem is a félsziget iránt. Elkezdtem tanulni a nyelvet, és hamar
belejöttem, hisz volt kivel gyakorolni.
Aztán, ő, mikor leérettségiztünk,
visszatért Kwangju-ba, ahol lakott, hogy ott tanuljon tovább, és a szülei is
visszatértek, hogy besegítsenek a családi vállalkozásba. Így aztán egy évre rá
nyáron tudtunk még találkozni, azóta két éve elmaradtak a találkozásaink, csak
virtuálisan tartottuk a kapcsolatot. De 3 év után, mikor végre végeztem az
alapszakommal, és úgy megragadtam az első diplomámat, mindössze 21 évesen, hogy
azt ki ne szedjék a kezemből, végre kiderült, hogy felvettek arra az egyetemre
MA képzésre, amire végre menni akartam. Méghozzá a legjobb barátnőm szülőhazájában,
Szöulban. Ezért költöztem már ki hozzá a nyáron, hogy utána könnyebben tudjam
kezdeni a sulit.
Igazából Na Younggal ki is
néztünk egy aranyos kis lakást Itaewonban, és kibéreltük, hogy ketten
lakjunk ott. Igen, tudtam, hogy így részmunkaidős munkát is vállalnom kell a
suli mellett. Csak a papíroknak kellett meglennie, hisz nem voltam állampolgár.
Még csak húzott szemű sem… sőt, ami a szememet illeti… elég durván nagy kék
golyóbis volt, amit ha akartam volna sem tudtam volna eltakarni. A hajam
legalább barna volt, ez nem rítt ki innen. Még jó, hogy visszafestettem az
eredeti színére, hisz gimiben kihívó vörös volt az egész.
- Mi van, Mira, elaludtál?-
bökött vállon Na Young, kiszakítva elmélkedésemből, aminek következtében
magamra borítottam a sojus poharam felét.
- Nem, csak ma, hiába voltam
fáradt, és szerettem volna kipihenni a repülés fáradalmait, valaki azonnal
elrángatott, hogy megrontsa a szervezetemet... Még a gyrososnál sem álltunk
meg!
- Ha gyorskaja nem rontja a
szervezetedet, akkor semmi!!- erre felvont szemöldökkel néztem rá.
- Ledolgozom. Jut eszembe majd
keresni kell itt is egy sportegyesületet, ahova járhatunk.
- Jó ötlet. Majd délután nézzünk
egyet a neten- kortyolt bele a sojuba. Ő hogy bírta ilyen jól az ízét? Még
Kanadában közösen jártunk shaolin kung fu-ra és taekwondo-ra, és semmi pénzért
nem hagytam volna abba a sportolást. Szerettem a küzdő sportokat, valamiért ott
le tudtam vezetni a feszültséget, így nem az embereken kellett sporton kívül.
Ezért maradhattam meg az emberek szemében tündi bündi, aranyos, kis
angyalkinézetű, alacsony kislánynak. Nem néztem ki 21-nek, ezt gyakran
megkaptam.
Pedig gyakran felidegesítettek,
ha ezt mind mutattam volna, valószínűleg az emberek fele fejvesztve menekült
volna a közelemből. Anya temperamentumát örököltem. Lehet, hogy valamilyen
felmenőmben mediterrán vér is csordogált?
- Mennünk kéne… eleget ittunk, és
holnapra is nagy terveink vannak!- nézett körbe barátnőm az asztalon, ahol négy üveg maradt az asztalon üresen. Igaz, ettünk is hozzá, de már eléggé éreztem, hogy fejbe vágott.
- Városnézés?
- Pontosan- nevetett, majd lassan
felálltunk a kis sátorban felállított székekről, és lassan hazafelé kezdtünk
tántorogni. Én szerintem megártott a sok soju, de drága barátnőm ezt tagadta.
Az utca még mindig tele volt
emberekkel, így alig dülöngéltünk el a szemben lévő oldalra, egy fiútársaság állta
utunkat.
- Hé, jöttünk velünk bulizni?
- Persze, holnap hozzád is megyek
feleségül…- motyogtam.
- Nézzétek, milyen jól tud
koreaiul!- hűlt el az egyikük, igazából elég jól nézett ki.
- Igyekszem!- vontam vállat mosolyogva. Szerettem, ha a képességeimet értékelték. Alkoholtól bódultan meg pláne.
- Szólj, ha szükséged lesz egy
kis nyelvgyakorlásra- kacsintott rám kihívóan. Te jó ég!
- Te leszel az első!- fintorogtam
el magamat, és Na Young-ra néztem segélykérően, hogy menjünk már, hiába voltak
jóképűek, most nem nagyon volt kedvem leállni pasizni, főleg hogy hosszú napnak
néztük elébe holnap is.
- Jól van, gyerekek, le lehet
állni, nem tudjátok ki ez a nő. Ő a leszármazottja az angliai királynőnek, és
ha bármi baja esik, akkor az egész Európai Unió rátok fog szállni, biztos, hogy
partizni akartok vele?
- Ez egy hercegnő?- kerekedett el
az egyik szeme.
- Lehet, hogy nem lenne vele jó
kezdeni…
- Helyes meglátás- mosolyogtam
rájuk, és királynőhöz méltóan intettem nekik, majd belekaroltam a barátosnémba,
és leléptünk. Alig tettünk három lépést, kitört belőlünk a nevetés.
- Anglia tagja egyéltalán az Uniónak?-
csóváltam a fejemet.
- Remélem, hogy ezt ők sem
tudják…
- De azért aranyos volt…- pillantottam
vissza a helyes srácra.
- Semmit nem változtál. Még most
is az a gyerekes lány vagy, aki azért nem megy el randizni, mert másnap már
úgyis egy másik fiú után csorog a nyála. Ha valaki azt mondaná, hogy te voltál
az osztályelső gimiben, tanulás nélkül, te voltál az egyesült államokbeli
junior taekwondo bajnok, 35 másodperc alatt kirakod a rubik kockát, és az
egyetemen is minden jegyed ötös, el sem hinném.
- Így felsorolva tényleg szuper
embernek tűnök- nevettem, de szememet továbbra is a helyes koreai férfin legeltettem.
- Pofára fogsz esni…- nevetett a
lány, de nem pofára estem, hanem belebotlottam valakibe. Mikor előre néztem,
hogy megnézzem ki az, egy alacsony, középkorú, furcsa ruhába öltözött hölgyet
pillantottam meg.
- Nagyon sajnálom, én csak…-
kezdtem volna szabadkozni, de megfogta a karomat, elég határozottan.
- Te! Kövess!- mondta ellentmondást
nem tűrő hangon, majd az utcán lévő boltok között meghúzódó ajtó felé bökött.
Na Young-ra néztem, aki a cégérre
pillantott. Dari Mudang, ez állt rajta. A dari hidat jelentett, a mudang pedig
koreai sámánt. Nyilván egy ilyen furcsa, elvont nővel volt dolgunk.
- Ezeknek mások pénz adnak,
biztos nem lehet annyira veszélyes!- súgta a barátnőm, mire minden mindegy
alapon, meg persze sojut ittam alapon követtem a nőt az ajtón. A helyet átitatta
egy különleges, fűszeres illat, ami kifejezetten tetszett. A polcokon furcsa
tárgyak sorakoztak, amilyet még sosem láttam.
- Miért hívott be?- néztem a
nőre, aki leült egy asztal mögé, és le sem vette volna rólam a tekintetét.
- Mert mondandóm van neked. De
csak neked. A barátnődet megvárom, míg kimegy az előszobába…
- Nem szeretném, ha kimenne!-
ijedtem meg.
- Semmi bajod nem lesz!-
biccentette félre a fejét a nő, és várakozóan Na Young felé nézett, aki lassan
kisétált a szobából, egy utolsó, bocsánatkérő pillantás kíséretében.
- Valami baj van velem?-
kérdeztem utána.
- Nem. Nincs. Ülj ide le elém…-
intett a székre, mire nagy nehezen engedelmeskedtem. Mélyen a szemembe nézett, és egy kicsit szomorkásan
elmosolyodott.
- Lekésted!- közölte velem egy
perc után.
- Micsodát?
- Akit nem lett volna szabad…
ajj, te lány, mit fogsz tenni?
- Egy szót sem értek…- ráztam a
fejem, amitől kissé megszédültem.
- Persze, még nem… Még nem. Azt
hittem, egy apró remény van rá, hogy ne késd le itt… Így nehezen maradhatsz
életben.
- Miről beszél? Magánál van? Én
is ittam most, de nem hinném, hogy…
- Utálni fog, tartani fog tőled,
nem fog úgy viselkedni ezért, ahogy viselkedett volna, ha nem késed le.
- Egy napja vagyok itt, semmit
nem késtem még le…
- Van, amit nem tudhatsz… Csak
készülj fel, hogy találkozol vele… és el is fogod veszíteni. De utána tudni
fogod, mit keress. Ennek meg kell történnie, hogy minden visszaálljon a rendes
kerékvágásba, és mindenki megkapja, amit kell. Tudod, nem kellett volna
lekésned, akkor nem kerültél volna ekkora veszélybe. Ismered a Tarot kártyát?
- Vett egy paklit a nénikém
egyszer nekem, aki szereti az okkult dolgokat, de csak a barátnőmnek jósoltam
meg, hogy Lee Min Ho majd feleségül veszi- legyintettem.
- Vedd úgy, hogy te vagy a Botok
hercege. Akivel most a sors összehoz az a Kardok hercege lesz. Remélem tudod,
hogy ez mit jelent!
- Fogalmam sincs…- motyogtam.
- Nézz utána… van még pár napod,
mielőtt elkezdődik. Csak egy dolgot tarts észben: Nem mindig azért kell küzdeni,
amiből neked hasznod lesz… Senki nem
lesz kétszer ugyanaz odabent…
- Nem egészen értem…
- Majd megfogod… most pedig menj…
kék szemű lány.
- Még mindig nem tudom mire vélni a dolgot, miért hívott be?
- Találkozunk még... és akkor elmagyarázom... Menned kell!
- Még mindig nem tudom mire vélni a dolgot, miért hívott be?
- Találkozunk még... és akkor elmagyarázom... Menned kell!
- Jól van...!- vontam vállat lassan, majd
magamban értetlenkedve tovább, kisétáltam az előszobába.
- Na, mit mondott?- ragadta meg
érdeklődve a karomat Na Young.
- Azt hiszem…- mondtam az
alkoholtól egy kicsit ködös elmémet megerőltetve- Hogy lekéstem a nagy Ő-met,
és így 100 macskával fogok megöregedni, mert egy bot vagyok.
- De hát utálod a macskákat…-
léptünk ki egyszerre az ajtón ismét a népes utcára, ahol úgy tűnt nincs éjjel.
- Hát pont ez az! Szörnyű életnek
nézek elébe!- vontam vállat, majd egymásra néztünk, és egyszerre tört ki
belőlünk a nevetés.
Nincs semmi, amit lekéstem volna.
Hisz előttünk az élet! Aminek meg az enyémnek kell lennie mégis… hát az élet
úgy is a képembe fogja vágni, nem igaz?
Ó, igen… a képembe is vágta…