15. fejezet

15. fejezet

Farkasok közé

간밤에 부던 바람에만정도화 다 지거나
아희는 비를 들고 쓰리려 하는괴야
낙환들 꽃이 아니랴 쓰지 만들 어떠리

Éjszaka a szélvihar letépett minden szirmot.

Kizavartama  szolgát söpörni a szirmokat.

Letépve nem szirmok talán? Már nem virágok lehullottan?

Annyira váratlan volt ez a csók, és a távozása, hogy mikor ott maradtam egyedül a kis pavilonban, a maradék itallal, valamiért missziómnak éreztem, hogy az összeset megigyam, hisz nem vet jó fényt az emberre, ha pazarol, nem igaz? Meg azt hittem, ha többet iszok, akkor rájövök a megtörtént dolgok miértjére.

Igaz a végére úgy éreztem, hogy nagyon berúgtam, valahogy nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy most ezzel a csókkal valami olyasmit tettem, amit nagyon nem kellett volna.

Elkezdtem kötődni ide. Pedig nagyon nem akartam. Vissza sem nézve akartam távozni, mikor eljött volna az idő. De… ez a csók… Bármennyire akartam tagadni, jelentett valamit. Magam sem tudtam, hogy mit. Hisz Seon Joon… sosem volt velem túlzottan kedves. Hogy szerethetnék bele pont egy ilyen férfibe?

De mégis… volt valami személyes vonzerő abban, ahogy… ahogy létezett. Úgy éreztem, hogy vonzódnom kell hozzá… bár tudtam, hogy  nekünk semmilyen kapcsolatunk nem lehet.

De ezt már valahogy nagyon félálomban gondolhattam, mert ott, ahol voltam, csak eldőltem végül kóválygó fejjel, mint akit agyonvertek.

Nem is nagyon akartam ébredezni, csak mikor valaki a vállamnál fogva rángatott meg kissé.

- Mi Ra, kérlek, kelj fel!- Da Ya hangja ahogy bekúszott az agyamba, akkor kezdtem el lassan, hogy a fény ne zavarja meg azonnal a retinámat, kinyitni a szemem.

- Da Ya…- motyogtam.

- Miért itt alszol?- nézett körbe, szoknyáját markolászva. Igen, még mindig a pavilon kemény fa burkolatán feküdtem, végtagjaimat szétdobálva- Azt hittem, hogy eltűntél, de még körbe akartam nézni, mielőtt szóltam volna valakinek…

- Jól tetted, hisz… nem vesztem el- vontam meg a vállam, de így a fejem kóvályogni kezdett- Lehet, hogy kidobom a taccsot!

- Hogy mit?- értetlenkedett a lány, de csak számra szorítottam a kezemet, és próbáltam mélyeket lélegezni, hogy lenyugtassam háborgó gyomromat, mert nem akartam viszontlátni a tegnapi vacsimat.

- Hozol egy kis vizet?- motyogtam ujjaim között, mire el is szaladt a lány sebesen. Nyilván ő sem szerette volna, ha itt adom vissza a gyomrom tartalmát, ebben a szép díszkertben. Egy percen belül vissza is tért, én meg nagy kortyokban ittam meg amit hozott. Otthon sem volt rám jellemző, hogy elhánytam volna magam, ha már nagyon sokat ittam, reméltem, hogy itt is megúszom egész nap hasogató fejjel.

- Komolyan, miért csináltad?- guggolt le elém összevont szemöldökkel- Ki kellett volna pihenned magadat… Ma jelenésed lesz az egész királyi udvar előtt… gondolkozhattál volna.

- A túl sok gondolkozás is ártalmas tud lenni…- motyogtam- És amúgy is, Seon Joon hibája…- egyenesedtem fel, már indulásra készen, de megint kissé meginogtam.

- Seon Joon… te vele ittál…?

- Igen. Szóval őt is meg kéne nézned, hátha ugyanilyen jól van, mint én…- mondtam, mintegy mellékesen- Hisz úgyis tetszik neked…- haraptam el a mondat végén. Mekkora liba vagyok, hisz Da Yanak tényleg bejön Seon Joon, én meg… aishh… a barátnő potenciális pasija tabu!

- Hogy… nekem…!- jött zavarba a lány- Dehogy tetszik…. felnézek rá, és…- hebegett, hogy szinte megsajnáltam.

- Persze, biztos így van!- mondtam, hogy abból lejött, egy szavát sem hiszem el.

- Meg amúgy is… a parancsnoknak most társasága van…- mondta kissé elhúzott szájjal, mikor elindultunk.

- Valaki az udvarból?- gondolkoztam el.

- Nem egészen! De most van fontosabb dolgunk. Segítek felöltöznöd… és… igen… Egy kicsit nőiesebbé kell téged varázsolni! Gyerünk-gyerünk! Indulás a szobába!

*

Belenéztem a kis tükörbe, és magamra sem ismertem. Gyönyörű voltam. Vagyis… nem az a lány, akivé az elmúlt héten váltam, hanem az, aki jelesre vizsgázott még Kanadában… Egy lány, akinek a hegeit az arcán eltüntették, korabeli kozmetikumokkal. A szememet én festettem ki. Bár otthon szerettem a cicaszemeket, most direkt úgy húztam ki, hogy még nagyobbnak tűnjön. Most ki kellett tűnnöm. A hajam hosszú fonatban hullott a hátamra, felül a fejtetőmön még egy kis hajdísz is befigyelt. A ruha pedig… egyáltalán nem olyan ledér volt, mint a gisaeng házban magamra kapott darabok. Úgy néztem ki, mint egy tehetős nemes lánya… csak épp nagy kék szemmel, ázsiaitól eltérő fejformával.

- Nagyon szép vagy!- szólalt meg mellettem Da Ya.

- De ez nem is én vagyok…- sóhajtottam, és lehajtottam a tükröt- Azt sem tudom már, hogy ki vagyok…

- Nem is akarod megkeresni?- biccentette félre a fejét.

- Megtalálnám vajon?

- Lehet… Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget!

- Konfucius…- motyogtam- Sámán létedre...- kissé nonszensz volt az ellentmondás.

- Igen, ezt ő mondta. Szóval elhiheted, hogy igaz! Most pedig… büszkén állj fel. Mert az, aki most előttem áll, az is te vagy! Odabent önmagad vagy. Szóval kérlek, most menj be az udvarba, mutasd meg magad… és segíts az országunknak! Hisz ahogy mondtad, ennek elvileg nem szabad megtörténnie!

- Igaz!- lassan felálltam, vigyázva, hogy ne essek hasra a terebélyes szoknyámban- Megkeresem Seon Joont. Valamit tisztáznom kell vele. Merre találom?

- A hátsóudvarban láttam, de éppen…

- Helyes!- vágtam mosolyogva a szavába, majd már ki is fordultam az ajtón. Szerencsére nem volt sok szolgáló most a házban, nem akartam, hogy idő előtt pletykáljanak rólam, így egyből a hátsó udvar felé rohantam, ruhám alját kissé megemelve.

Da Ya azt mondta, hogy szép vagyok… akkor biztos Seon Joonnak is tetszik majd a látvány. Na nem mintha számított volna, csak… valamiért átsuhant az agyamon ez a kósza gondolat, és valamiért kissé mosolygásra késztetett.

Már messziről megláttam a parancsnok hátát, így már kiáltani akartam neki, mikor megláttam azt, akit eltakart.

Egy alacsony, törékenynek tűnő koreai lány állt vele szemben, díszes, nemesi öltözékbe, és épp szerényen mosolygott, mikor Seon Joon nevetett valamin. Még sosem láttam a lányt korábban, de a vonásai ismerősek voltak. Szépek. Nagyon szép lány volt. Pont illett volna Seon Joonhoz, aki épp a lány felkarjához nyúlt, mire az elpirult. Hát persze… szende népség…

Azonban a lány pont felemelte a fejét, és egyenesen rám nézett. Szeme kissé elkerekedett, és a szája is elnyílt a csodálkozástól.

Seon Jeonnak is feltűnhetett, hogy már nem őt lesi a lány, így követte a tekintetét, majd észrevehetően nyelt egyet, mikor meglátott, így, feldíszítve, kicicomázva. Valamiért fintorba húzódott a szám, és legszívesebben eltűntem volna a föld színéről. Semmi kedvem nem volt hirtelen az egész társasághoz.

- Ő az?- hallottam a lány hangját, mire a parancsnok csak biccentett egyet.

- Bemutatom neked Yang Mi Rát… Mi Ra, ő itt Dong Ju barátom húga, Se Ra kisasszony! Ma a bátyja helyett hozott el nekem valamit. Már hallott rólad elég sokat. Teljesen megbízok benne!

Dong Ju húga? Akkor ezért lehetett ismerős... De sajnos a helyzet nem úgy tűnt, mintha csak átadott volna valamit a bátyja helyett.

- Örvendek!- mondtam, és igyekeztem leplezni, hogy egyáltalán nem örülök. Idegesítően tökéletes volt. Ennél még Mae Hwa is szimpatikusabb volt, a Seon Joon körül legyeskedő nők közül inkább akkor már ő, mint ez a szentfazék!

- Nekem mennem kéne! 
- Kikísérlek!- mondta azonnal a parancsnok.
- Nem szükséges. Köszönöm, hogy időt szánt rám...- majd felém fordult- Örülök, hogy megismerhettelek!- jegyezte meg halkan a lány- De biztos vagyok benne, hogy találkozunk még!- mondta kis félénk mosollyal.

- Ebben én is biztos vagyok!- mondtam kissé hidegebben, mint szerettem volna, mire a lány kissé meghajolt, és elsétált mellettem, mire kettesben maradtam Seon Jeonnal, aki még mindig csak bámult rám. De mindezek ellenére egészen jó formában volt. Nem tűnt másnaposnak, mint ahogy én éreztem magamat. Főleg így a futás után... Mi a francért is rohantam egy pasihoz? Totál megőrülhettem...

- Valami nem tetszik?- kérdeztem, kissé felhúzva az orrom.

- De, tetszik. Csinos vagy. Szép…- mondta, mintegy kényszeredetten- Mégis a ruha teszi az embert!- köszörülte meg a torkát- Indulnunk ké…

- Nem. Ameddig nem beszéltünk- acéloztam meg a vonásaimat.

- Miről akarsz beszélni?- vonta fel a szemöldökét túl drámaian. Most vagy tetteti, hogy nem tudja, vagy nem emlékszik a tegnap estére?

- Vajon miről…?- szinte énekeltem, mert úgy gondoltam, ha lazának tettetem magamat, nem görcsösen idegesnek, kevésbé lesz kellemetlen.

- A tervet még megbeszéljük közösen, de nem értem…- láttam vonásain, hogy pontosan érti pedig, hogy mire akarok kilyukadni, így csak a szavába vágtam.

- A tegnap estéről, te szerencsétlen…- szakadt ki belőlem.

- Hogy mit mondtál?- sötétült el az arca. Nyilván a jelzőm nem tetszett neki.

- Ne tettesd magad hülyének, vagy megismétlem! Miért tetted? Miért kellett…

- Megcsókolni téged? Az eszedbe juttatnám, hogy te voltál, aki először megcsókolta a másikat… a maga furcsa módján…

- Te voltál az értelmi szerzője!- tártam szét karom értetlenül.

- Sokat ittam, és elszállt velem a ló… valljuk be, minél tovább néz téged az ember, annál jobban nézel ki, de ne képzelj bele többet. Ez nem… ide illő! Egy nő itt… nem csinálhat ilyet, hacsaknem a férfiak szórakoztatásának él, vagy egy rabszolga, akinek parancsolnak. Mit tettél volna, ha nem állok meg ott? Már értéktelen lennél…

Értéktelen… Komolyan....

- Mintha ez lett volna az első…- motyogtam a szememet forgatva. Ugyanakkor nagyon kellemetlen volt a helyzet, hisz ki akarná a férfiügyeit egy joseoni harcossal megvitatni?

- Hogy mi? Te már….

- Mifelénk másképp mennek a dolgok. De jól mondtad, itt már minden bizonnyal értéktelen lennék!- csak úgy köptem a szavakat, mire arca kissé megnyúlt. Nyilván nem számított erre- De mit számít az, hisz te úgysem gondolnál rám sosem másképp, mint játékként, nem igaz? A nagy parancsnok! Ez a nő is… totál odavan érted! Miért nem veszed el? Egy ilyen lány biztos nem… értéktelen! Egy szende szűz, a maga édes kis butus pofikájával. Miért nem az ilyenek mentik meg az országot? Elvégre mégiscsak a tiétek, nem az enyém…!

- Sokat engedsz magadnak, és ne merd a szádra venni Se Rát, mert ő…

- Mert ő az új kis kedvenc? Mint aki Mae Hwa volt egykor?

- Te komolyan!- mordult fel- Mae Hwa a menyasszonyom volt, mikor...

- Első szerelem, mi? Megfejtettelek, Seon Joon… Nem vagy te túl bonyolult…- nevettem fel hitetlenül, és közelebb léptem hozzá- Nem szereted te Mae Hwát. Sem ezt a Se Rát… se semmilyen nőt. Mae Hwa jó kifogás, amiért nem közeledsz úgy senki felé, de igazából ő is hidegen hagy téged. Látom rajtad. Az a munkám, hogy kiismerjem az ilyen helyzeteket, diplomám van róla. Ne is tagadd. Felesleges erőpocsékolás lenne neked még egy nő lelkével is foglalkozni. Hisz úgy hallottam, míg Mae Hwa vőlegénye voltál, addig is szórakoztál a nőcskékkel. Mert ugye… Mae Hwa nem volt… értéktelen. Milyen alantas szó, kezdem megutálni… Te csak egyedül magadat szereted… mióta anyád meghalt, biztos, hogy félsz bárkit elveszíteni, egy másik nőt, és ezért… egyszerűen kiölted magadból ezt. Úgy viselkedsz, mint aki még mindig a régi szerelme miatt sír, de te maximum érdekből, vagy szórakozásból foglalkozol a nőkkel. Bár tudnám, hogy tegnap este én melyik voltam…

- Elég!- ordított rám, karomat megragadva, hogy egy kissé össze is rezzentem- Mit tudsz te rólam? Az életemről? Hogy milyen ember vagyok? Semmit… Az égvilágon semmit, így kérlek, az őrült ötleteidet tartsd meg magadnak.

- Mi van Jeju szigetén? Seung azt mondta, hogy van ott valamid… Ha őrült az ötlet, akkor mondd el, hogy mi az!

- Te komolyan…- rázott meg, mikor mellettünk csattant egy másik hang.

- Seon Joon…- azonnal felismertem Yong Gi erőteljes hangját a hátam mögül, és felé kaptam a fejemet, a parancsnokkal egyetemben. Mikor felé fordultam, szinte leesett az álla a felismeréstől- Mi Ra-ssi, te… Te nagyon szép vagy, de… mi ez itt? Ne most vesszetek össze!- köszörülte meg a torkát- Egy oldalon vagyunk, nem igaz?- hangja kicsit bizonytalan volt. Hát persze, ki tudja, hogy ő melyik oldalon van. De még nincs bizonyítékom bárkinek elmondani. Dong Ju meg felszívódott… bezzeg a tökéletes húga megjelent…

- Igazad van, Yong Gi, csak az időmet pocsékolom…- majd kihúztam a karomat a szorításból, és elindultam lassan arra, amerről jöttem.

- Visszakísérsz?- kérdeztem halkan a kereskedő fiútól, mikor mellé értem.

- Persze!- bólintott, majd az oldalamon kezdett sétálni, szó nélkül, miközben a hátamon éreztem a másik égető tekintetét.

Nem szólaltunk meg, míg a szobám felé sétáltunk, bár ő mintha nagyon kereste volna a szavakat magában. Meglepő is volt, hisz mindig mondta a magáét.

Utánam belépett a szobába ő is, és még egyszer végignézett rajtam.

- Ilyen szépnek még sosem láttalak. A szemeid szinte kiesnek a helyükről!- mosolyodott el kicsit.

- Ezt most lehet, hogy bóknak veszem! 

Amennyire másnaposnak érzem magam...- tettem hozzá magamban.

- Ma nem lehet egy rossz szót sem mondani… Seon Joon, ő…?

- Semmi gond nem volt, megint egy apróságon kaptunk össze, ne is törődj vele…

- Értem…- mondta kicsit kényelmetlenül, mintha tudta volna, hogy hazudok.

- Én mindig melletted állok majd, akármeddig is maradsz.

- Bízhatok benned, hogy te… mellettem állsz?- néztem mélyen a szemébe.

- Adtam okot, hogy mást higgy?- lépett közelebb, és két tenyere közé vette az arcomat. Kicsit megráztam a fejem válasz gyanánt, hisz szerettem volna hinni, hogy amit akkor láttam a faluban, az csak félreértés volt- Helyes!- mosolyodott el, majd hirtelen előre hajolt, és nyomott egy puszit a homlokomra. Száját hosszan tartotta ott, miközben az én gyomromban furcsa, émelygő érzés fogott el. Nem Yong Gitól voltam rosszul. Magamtól. Ma reggelig még egy másik férfi csókjától voltam oda. Most meg valaki mást hagyok, hogy közel jöjjön hozzám. Aki nem utolsósorban lehet, hogy egy felségáruló. Szépen vagyunk, Mira, nagyon szépen…

- Visszajö…?- lépett be nagy sunggal Da Ya a szobába, mire Yong Gi azonnal elhúzódott tőlem, és én is zavaromban a cipőmet kezdtem bámulni, vörös arccal- Öhm… ti…

- Nem történt semmi!- csapta össze a tenyerét mesterkélten Yong Gi, majd az ajtó felé indult, de még megállt a még mindig sokkolt lány mellett, és kicsit összeborzolta a haját- Légy jó, kicsi Da Ya! Mi Ra-ssi, te pedig ügyesen ma! Kezedben az országunk sorsa- majd kilépett a szobából kissé színpadiasan. Ez sokkal inkább hasonlított ahhoz a Yong Gihoz, akit én is megismertem.

Mikor ketten maradtunk, csak csendben néztük egymást, mintha egyikünk sem tudta volna, mennyire kommentálja az előbb történteket, mikor végül megtalálta a hangját.

- Te és Yong Gi…?

- Nem, felejtsd el!- zártam le egy kézmozdulattal, majd a kis asztalkához léptem, és a ruhám alá rejtettem a még Seon Joontól kapott tőrömet, és még egy, annál kisebbet, vész esetre. A kis táskámat, amiben a cuccaim voltak, szintén magamhoz vettem, és még egyszer belenéztem a kis tükörbe, igyekeztem rendezni háborgó szívemet, magamban mantrázva, hogy most egyáltalán nem a fiúügyeim a legzűrösebbek. Azzá kell válnom, amit elvárnak. Egy csepp félelmet sem szabad mutatnom.

Lassan kis mosolyra húztam a számat, ami még Na Young szerint is ijesztő volt, majd a tükörképembe suttogtam.

- Showtime!

*

A kis helység nem hogy levegőtlen volt, de valamiért bezártság érzetem is volt. Túl hamar eltelt az a pár óra ami addig volt hátra, míg meg kellett jelennem a joseoni burzsuj előtt. Nem tudhattam, hogy kiben milyen reakciót vált a megjelenésem. Hisz abszolút kívülálló vagyok. Csak remélni mertem, hogy a hőn szeretett király bácsi, a hadügyminiszter, és a drágalátos parancsnok jól átgondolta a helyzetet. Végülis, én most már csak parancsot teljesítek. Elég rendesen az agyamba vésték, hogy ne nagyon ugrándozzak kedvemre. A palotába is egy jól elfüggönyözött gyaloghintóval hoztak, ami kicsit felrázott. Nem elég, hogy hasogatott egész nap a fejem. 

Seung kísért el, aki szintén meglepődött, hogy nem csak a gatya áll rajtam, hanem a koreai hanbok is (végre kényelmes szabással a mellem tájékánál). Amúgy Seungot, mivel a titkos kiképzőközpont megsemmisült, és idő az újjáépítése, megtették személyes testőrömnek. Nem nagyon értettem, miért van erre szükség, de elvileg most beköltöztetnek a palotába, és ott elkel az ilyesmi.

Seon Joon és apja hamarabb ment be, amit nem is bántam. Összezördülésünk miatt nem nagyon volt kedvem beszélni vele.

Seung egészen a kis szobáig kísért, majd biztatóan megveregette a hátamat, és ott is hagyott. Már csak várnom kellett.

De magányomat egy torokköszörülés szakította félbe.

- Félsz?- hallottam a hátam mögül Seon Joon színtelen hangját.

- Remélem nincs okom!- feleltem hátra sem nézve, de hangom kissé megremegett.

- Figyelj, nem jó, ha így viselkedünk egymással… Igaza van, Yong Ginak, egy oldalon vagyunk, akármi is történt…- fújt egy nagyot- Jeju szigetén nincs más, mint…

- Mint szél, kő, és nők…- fejeztem be a híres mondást, amit ebben a korban minden bizonnyal nem ismertek- Ne mondd el! Igazad van, bocsáss meg, nincs közöm az életedhez. Pláne nem az édesanyádat felhozni. Semmit nem tudok, csak... vaktában vagdalkoztam- ez bár nem volt igaz, úgy éreztem helyesnek, ha ezt mondom- Amúgy is hazamegyek, mihelyst sikerül. Csak épp… tisztázni akartam, és kicsit kitörtek belőlem a dolgok. Végül is, felnőtt emberek vagyunk, akik tudják kezelni az ilyen dolgokat, és mit számít egy részeg csók, nem igaz?- igyekeztem hangomat sokkal inkább könnyedre varázsolni, de így is kissé úgy hangzott, mint egy megkötözött tanúvallomása. Csendben bólintott egyet, mintegy tudomásul véve a mondandómat, majd közelebb lépett

- Yong Gi, ő…

- Felfogtam, hogy távol akarod tart…

- Kedvel téged!- szakította félbe kezdeti felháborodásomat, hogy már megint felszólít, hogy akadjak le a haverjáról.

- Ez most…- makogtam.

- El ne mondd neki, hogy megcsókoltalak! Még a végén tőle is megkapnám a magamét…

- Nem beszélem ki az ilyesmit…- jöttem zavarba- Amúgy meg ne csinálj úgy, mintha Yong Gi miatt nem csókolnál meg többet, nem kell a kifogás!- fintorogtam, mire egészen az arcomba hajolt.

- Ó, pedig ha Yong Gi nem lenne, akkor lehet, hogy most hozzávágnálak a falhoz, és lecsókolnám rólad azt a pimaszságot, ott!- mutatott felhúzott orromra, amitől nem kissé kerekedett el a szemem. De ő csak felnevetett- Kis hiszékeny!- biccentette félre a fejét- Itt majd mindenfélét mondanak neked, minden oldalról. Ne felejtsd el, kinek az oldalán kell állnod! Ne térítsenek el. A megbeszélt helyet nézd majd naponta, oda rejtem majd az üzeneteket. Ha találsz ott valamit, akkor ki kell szöknöd este a palotából, és találkozunk a szentélynél. Megjegyezted az útvonalat?

- Álmomból felriadva is tudom…- forgattam a szemem.

- Helyes. És kerülj olyan közel Hui Bin úrnőhöz, amennyire csak lehet. Ne kelts feltűnést. Ha nagyon sürgős, meglátogatlak este, feltűnés nélkül.

- Megteszek mindent, amit tőlem telik! Hisz a kínaiak nem támadhatják meg Joseont...

- Helyes! Mennem kell, ezek után viselkedjünk úgy, mint akik nem ismerik egymást úgy, ahogy…

- Ezzel nem lesz gond! Menj csak!

Az ajtó felé indult, de még egyszer visszapillantott rám. Furcsán tűnődő volt a pillantása.

- Hiszel a sorsban, Yang Mi Ra?

- Ha az a sorsom, hogy még tovább nézzem a fejedet, akkor bár hiszek benne, de nagyon utálom!- fontam össze a kezemet a mellkasom előtt, mire furcsán fintorba torzult az arca.

- Visszatért a régi Mi Ra kisasszony!- mondta gúnnyal megspékelve- Csak… ne nyírasd ki magad!- majd kint is volt a szobából.

*

Tudtam a megbeszélt jelet, így feszülten vártam. Beszűrődött a szobába a kinti tanácskozás. Egyenlőre még nem volt szó a kínai támadásról.

Hirtelen eszembe jutott Inhyeong királyné, aki miatt ebbe az egészbe belekezdtem. Azt kérte, tartsam titokban, hogy beszélt velem. Ha már a palotában leszek, egészen biztosan felkeresem majd.

- …Mint tudják, az országunkat fenyegető veszély napról napra nagyobb- hallottam Sukjong király hangját bentről- Még mindig nem sikerült felfednünk a Csing dinasztia területén randalírozó katonák személyazonosságát, és azt, hogy kinek a parancsát követték. Így Kína támadással fenyegetőzik, miszerint a császár egyik fia elrablása, vért követel. De úgy tűnik, az ég segítséget küldött nekünk, legyőzni ezt az igazságtalan helyzetet, és hogy felderítsük a valóságot, küldött hozzánk egy segítőt. Az ég, egy olyan személyt választott ki, aki nem olyan, mint mi. Egy másik világból, egy másik korból jött hozzánk, és nagy erővel rendelkezik…

Nyeltem egyet ennek hallatán, hisz tudtam, hogy rólam beszél. Nagy erő, mi…?

- Az ő éleslátásában bízhatunk, hogy fényt derít a valóságra, és sikerült a Csinggel rendezni a helyzetet. Ma őt szeretném bemutatni!

- Felség, mégis, milyen tudóst küldött az ég hozzánk?- jött egy erős férfihang.

- Yang Mi Ra, jöjj be!- hangzott a válasz.

Ahogy meghallottam a nevemet, hirtelen kevésnek éreztem az oxigént, mintha víz alá kényszerültem volna, és most nem tudnám fellökni magam a felszínre.

Semmi baj, Mira, ez semmivel nem rosszabb, mint mikor neked kellett mondani a diplomaosztódon azt a szöveget… ott is rengetegen bámultak! Ezek csak öreg, valójában már régen halott koreai ahjussik. Hogy tudnának ártani?

Így tettetett önbizalmat erőltetve az arcomra kihúztam az ajtót, és egy lépéssel bent is voltam a hosszú teremben. Nem a trónszékkel szembeni ajtón léptem be, ahogy a filmekben láttam, hanem egy kissé hátrébb lévő oldalsóajtón, egy vonalban a trónnal.

Éreztem, hogy minden szem rám szegeződött, a király arca pedig kissé felderült, ahogy meglátott. Eddig nem voltam sosem a legjobb formámban, mikor vele kellett találkoznom, de mintha kissé megkönnyebbült volna, hogy nem a szétszórt, köztünk legyen mondva, „amerikai” stílusomat hoztam. De mikor szembe fordultam a két oszlopba sorakozott politikusok, és tudósokkal, szinte érezhető volt a döbbenet. Hisz nem minden nap látnak egy külföldit, pláne nem nőt. Azonnal morajlás kezdődött a teremben, pár jelzőt el is kaptam, félfüllel.

- Boszorkány…- hallottam valahonnan oldalról.

- Nem, nem boszorkány- állt fel a király, így magára vonva a figyelmet kissé. Már pár napja a földünkön tartózkodik, és bizonyítottan az ég küldte őt, a jövőből. Többet tud, mint mi. Az ő korában már a holdra is képesek utazni az emberek. A neve, Yang Mi Ra!

Megint döbbent susmorgás futott végig a tömegen, ami kezdett már kellemetlenné válni.

- Örülök, hogy végre találkozhatunk!- szólaltam a tőlem telhető legjobb koreai nyelvtudásommal, mire olyan csend lett, amire a gimis tanáraim rendkívül büszkék lettek volna- Nem egyszerű most itt állnom. Sok mindenen mentem keresztül, míg végül itt lehetek. Úgy van, ahogy az uralkodó mondta, engem az ég küldött ide, hogy segítsem a joseoni népet ebben a helyzetben. Az ország oldalán állok, nem pártokén. Kérem, hagyják, hogy segítsek, és működjenek együtt velem!- hajoltam meg kissé, de cseppet sem érzékeltetve, hogy bárki is felettem állna. Külön kérés volt, hogy ne hunyászkodjak meg senki előtt. Komolyan kell venniük, tisztelniük kell, mint az ég küldöttjét.

- Mi Ra mától a palotában lakik. Ő a törvény felett áll, egyedül én ítélkezhetek felette. Aki a biztonságát kockáztatja, az életére törne, az az egész családjával együtt halálra lesz ítélve!- harsogta az uralkodó, ami még engem is megrémített. Tényleg ennyire érinthetetlen leszek itt? Nem akarja majd ezt senki kijátszani?- Már kijelöltem neki a testőrét, és hamarosan pár udvarhölgyet is. Ennyi lett volna! Most visszavonulok- majd felállt, intett a fejével, hogy kövessem, majd az oldalsó ajtón keresztül távoztunk a teremből. Bevallom, mikor csukódott mögöttem az ajtó, megkönnyebbülten felsóhajtottam.

Sukjong még rám mosolygott, majd a mellettünk megjelent Seunghoz fordult.

- Kísérd őt a lakhelyére! Vigyázz most már minden lépéseteket. Figyelnek! Később a megbeszélt helyen találkozunk- azzal elfordult, és a főeunuch kíséretében elvonult.

- Kövessen… kisasszony!- mondta Seung egy kis gátlással a hangjában, majd megindult előttem, ki az épületből. Láttuk az épületből kirajzani a sok Noron és Soron pártbeli embert, mire odasúgtam testőrömnek.

- Hogy tudom megkülönböztetni, kiben bízhatok, és kiben nem?

- Egyszerű… Azok közül… szinte senkiben!- motyogta vissza, mintegy magában, de hallottam. Ahogy elhaladtunk mellettük, mind meghajlással köszöntek, de éreztem a fürkésző, és néha cseppet sem kedves tekintetüket magamon. 
Remek! Máris kiutáltak. 
Elsétáltunk Seon Joon, és az apja mellett, akik szintén csak egy kurta meghajlással köszöntöttek, bár a parancsnok tekintetét egy pillanatra elkaptam. Egy aprót biccentett, mintegy elismerésképp, de több időt nem szentelt rám. Igaz. Meg kell szoknom, hogy már nem rohanhatok akármikor hozzá. Yong Gi sincs a palotában. Sem Da Ya. Egyedül Seung, akit kifejezetten utáltam a tábor kezdetén, és bár már közelebb kerültünk egymáshoz, sosem tudtam vele annyira nyílt lenni. Dong Ju meg… hol a francban lehet? Még a Yong Gi témát sem tudtuk megbeszélni… vagy csak nem akarja, hogy megtudjam az igazat? Kezd a dolog egész furcsává válni...

- Itt is vagyunk!- állt meg pár perc séta után egy kisebb elkerített épület előtt a kísérőm. Helyes kis épület volt, hasonlított a palota többi részéhez.

- Ez amúgy egy vendégeknek fenntartott hely. Szerencsére messzebb vannak a főbb épületek. Annyira nem vagy szem előtt…. Vagyis nem lesz, hölgyem!- javított magán, mire kissé felhorkantottam.

- Hagyd már ezt… nem tudlak komolyan venni, miután az edzéseiddel majdnem kinyírtál! Menjünk be!- biccentettem.

- Nekem nem lenne szabad, míg nincsenek itt az udvarhölgyek…- kezdett szabadkozni, mire összevont szemöldökkel néztem rá.

- Most üljek odabent egyedül, és várjam a végítéletet, miközben azon agonizálok, hogy mégis, hogyan fogom kideríteni itt a dolgokat? Parancsot adok rá, hogy gyere!- kissé elmosolyodott ezen, de végül követett be az épületbe.

A belseje teljesen olyan volt, mint a sorozatokból megismert női szobabelsők. Még ruhák is sorakoztam az egyik sarokban. Egy kis asztalka állt középen, mögötte kényelmesnek tűnő párnákkal elrendezett ülőke. A másik oldalon egy tükrös szekrényke, rajta pár sminknek mondható régi pipere. Aranyos hely volt. De én végül, csak ledobtam magam a párnákra, és kényelmesen elhelyezkedtem. Az elmúlt hét kiölte a nőiességemet úgy általában. Fogtam egy párnát, és Seunghoz vágtam.

- Üljél le te is kényelmesen, ne legyél már olyan görcsös, azt hittem, hogy barátok vagyunk. Vagy valami olyasmi… Ne legyél ennyire karót nyelt- ásítottam egy nagyot, és lehunytam a szemem. Végigpörgettem a történteket, majd a szorongó gyomromra vezettem a kezemet. Kissé ijesztő volt a helyzet. A hasogató másnapos fejem meg sírva nyöszörgött egy kis mamám féle húslevesért, de legalább egy fájdalomcsillapítóért. Nem kéne többet innom itt...

Eszembe jutott megint Seon Joon, a csókunk, majd a mai beszélgetésünk, és bár reméltem, hogy esetleg tényleg nőnek nézhet, le kellett tennem róla. Igaznak véltem, amit mondtam. Ő nem akar közelebb kerülni semmilyen nőhöz. Talán kedvelte MaeHwát, de... Hát nem volt az a romantikus típus, aki jóban rosszban, csak vele. 
Nyújtózkodtam egyet, kiverve fejemből a jóképű parancsnok gondolatát, mikor hirtelen kintről hallottam egy hangot.

- Mi Ra kisasszony! Hui Bin úrnő kér meghallgatást!- azonnal felültem, és az asztalomra támaszkodva néztem segélykérőn Seungra, aki rögvest oldalra húzódott, egyenesbe vágva magát.

- Csak erősen!- súgta nekem, mire megköszörültem a torkom. Nem számítottam rá ilyen hamar.

- Jöjjön be!- szóltam ki, mire nyílt az ajtóm. Pár udvarhölgy nyitotta ki az úrnő előtt. Láttam már Jang Hui Bint, de most akadt el tőle talán leginkább a szavam. Nem terveztem felállni, de mikor a tekintélyt parancsoló alakjával belépett a szobába, azonnal felegyenesedtem én is, és csak néztem rá, míg ő mosolyra húzta a száját.

- Végre találkozhatunk, Yang Mi Ra!