2015. május 29., péntek

4. fejezet



/Sziasztok! Tudom, jó ideje nem írtam, de annyira el voltam havazva, és nem tudtam lelkiismeret furdalás nélkül leülni írni a sok vizsga miatt. Meg persze rám jött a "nem tudok írni, semmihez nincs tehetségem, please kill me!" hangulat, szóóóóval sorry. Még mindig van kettő plusz egy vizsgám, meg valószínűleg az egyiket meg kell ismételni, de majd igyekszem rávenni magamat a folytatásra.
Feltettem a szereplőket is, ami még bővülni fog, így is vannak olyanok, akik még nem jelentek meg. Vívódtam, hogy tegyek-e hozzájuk képet, hogy én milyennek képzelem őket, de végül nem tettem, mert legyen inkább a képzeletekre bízva... És visszatért a régi én, hosszúságot tekintve... -.-/

 
4. fejezet
Üdvözlet Joseonban

까마귀 검다하고 백로야 웃지마라
겉이 검은 들 속조차 검을소냐
  아마도 겉 희고 속 검을 손 너 뿐인가 하노라

 Fehér kócsag ne nevesd ki a varjút, hogy fekete.
Külseje tényleg sötét, de vajon belül is az?
Meglehet, a te belsőd fekete, csak tollaid hófehérek.

- Kijutottunk, most hova akar vinni?- néztem a férfira ijedten, mikor töretlenül húzott tovább, kerülgetve a halottakat szállítókat, amiknek a gondolatától megint öklendezni támadt kedvem.
- Mint említettem, kell neked valami normális öltözék…
- Ebben a melegben a rövidnadrág a legmegfelelőbb!- morogtam az orrom alatt, és igyekeztem kikerülni a földes úton lévő pocsolyát. Esett valamikor? Vagy nem is pocsolya volt? Fúj, jobb bele sem gondolni…
Az idő nagyon melegnek tűnt, majd megbuggyantam a köpeny alatt. Hogy bírja ez a pasi ilyen sötét ruhában? Nem is értem, hogy nem zakkant meg az agya. Vagyis… de, akkor már mindent értek.
- Mi a neve?- fordultam arccal a férfi felé, ismét tudatosítva, hogy fogalmam sincs, ki rángat magával.
- Nem kell azt tudnod…- felelte mogorván.
- A parancsnok nem áll a számra.
- Én sem tudom a tiedet, szóval…
- A nevem…
- Nem érdekel!- vágott közbe, és húzott tovább a házak közötti keskeny utcácskákban, nem is törődve azzal, hogy szorítása mennyire fáj.
- Micsoda bunkó alpári tahó…- morogtam az orrom alatt, és folytattam volna a szidását magamban, vagy akár hangosan is, ha nem tárul elém egy népes utca, ami akár piacnak is nevezhető lenne. Különböző színes ruhákban lévő asszonyok, emberek kiabáltak egymásnak, árulták a portékáikat, itt megjegyzem, semmi nem volt az én századomból. Láttam már ilyen tömeget, de csakis filmekben.
A férfi szorosabban fogta a karomat.
- Nehogy elkeveredj, és nehogy ránézz valakire- suttogta, majd határozott léptekkel elindult, utat törve az emberáradatban.
Mivel menekülésre nem volt esélyem, és a karomat sem akartam, hogy kiszakadjon, ezért tartottam a tempót. Igyekeztem csak előrefelé nézni, de ez nem ment teljesen, lépten-nyomon eltarolták a vállamat a jövő-menő emberek, és még csak egy bocsánatot sem hallattak.
Majd megsüketültem az innen-onnan jövő kiabálásoktól, nagyon ajánlgatták az árusok a portékájukat, a vevők meg alkudni próbáltak.
Aztán persze nem kerülte el a figyelmemet a „Nézzétek, az ott a Testőrség Parancsnoka…”, „Ki az ott vele?”, és egyéb ilyen mondatok sem. Nem a feltűnőséget akartuk elkerülni? Fenébe is, hogy ilyen kirívó ez a pasi…
- Siess!- rivallt rám a férfi, majd behúzott egy mellékutcában, és megállt egy hosszú kerítés mellett. Nem messze volt a kapuja, ahol lampionok lógtak. Ismerős jelenség volt. Már felém fordult volna, mikor kirántottam a kezem az övéből, és elé vágtam.
- Ez egy gisaeng ház, igaz?- hűlt meg az ereimben a vér. Most el akar adni prostinak? Nagyon jól tudtam, hogy az ilyen helyeken „dolgoznak” a szórakoztató hölgyikék.
- Honnan tudtad?- ráncolta a szemöldökét.
- Láttam a tv-ben! Én nem megyek be veled!
- Nem tudom mi az a hely, ahol láttad… De igen, ez a Yeonhwa ház, a leghíresebb Hanyangban. És sajnos nincs választásod, bejössz!- ragadott meg újra, és elkezdett volna húzni, de én megmakacsoltam magam.
- Én ugyan nem leszek utcalány… vagy hogy mondjátok ti ezt a posztot…
- Na, idefigyelj! Azzal, hogy bejössz, még nem leszel gisaeng. Csak a ruháért jövünk ide. Ismerek itt valakit, aki…
- Persze, hogy ismersz. Pont olyannak nézel ki, mint aki minden nap idejár!- szájaltam tovább. Mitől lett ekkora bátorságom? Nem voltam sosem az a pofátlan lány, mert akkor rossz véleménnyel lettek volna rólam az emberek, és ugye nekem ez nem hiányzott. Inkább magamban szitkozódtam. Lehet, hogy képmutatóság, de most kijött belőlem a másik oldal. Hisz úgyis csak álmodom…
Mondatomra mindenesetre rám szegezte a lélekbe látó tekintetét.
- Mi nem vagyunk cimborák, hogy így beszélhess velem, te szörnyeteg!
- Persze. Amik mi nem leszünk mi sosem, az a… cimborák…- ejtettem ki ezt a szót egy kis iróniával. Ma már szinte senki nem használja ezt a szót!
- Na idefigyelj, ki akarsz jutni innen?- rázott meg egy kicsit, de ennyi erőszak után már egyáltalán nem számított.
- Ez természetes- sziszegtem.
- Akkor bejössz velem, és egy szót sem szólsz, vagy mehetsz azonnal vissza az előbbi őrökhöz, akik majd leválasztják azt a démoni fejedet a testedről, melyiket választod?
Csak tátogtam. Hogy tud ilyen nyugodtan beszélni arról, hogy feldarabolnak? Ez undorító… és ijesztő...
- Menjünk…- motyogtam, mire rántott is tovább. De nem a kapun mentünk be, hanem megkerültük a kerítést, és egy apró kis ajtón húzott be.
- Cselédkapu…- motyogta, mintegy kitalálva, mit is akarok- Ne nagyon nézelődj!- szólt rám. Mert szívesen rácsodálkoztam volna, hogy a bent lévő épületek mennyire díszesek, hiába voltunk a cselédek részénél.
Ennél a résznél vágtunk át egy füves területen, szélsebesen.
- Parancsnok…- a hátunk mögül jött a női hang, mire mindketten megpördültünk. Ez persze csak a karom kirántásával volt megoldható, mire egy fájdalmas nyögés hagyta el újfent a számat. Ami meg ismét hidegen hagyta a túravezetőmet. Előttünk egy cselédlány állt, elég összezavarodott arccal- Miért a cselédbejárón jött, uram?
- Legyen titok. Hívd Maehwát a szobájába. Mondd, hogy ez sürgős ügy, másnak ne említsd…- majd ismét elkezdett húzni egy hátsó épült felé, ami már nem a szolgák részlegéhez tartozott. Onnan nézve az egész tér még gyönyörűbb volt. Kis tornácok, rajta italozó férfiakkal, és színes ruhában ülő nevetgélő nőkkel, innen-onnan hangszer tompa hangja hallatszott. Igazából nem olyan volt, mint a nyugati bordélyházak. Bár láttam ilyen épületet sorozatokban, azért… mégsem gondoltam volna, hogy igaz lenne. Persze még nem ítélkezem…
- Ki az a Maehwa?- tudakoltam, de választ nem kaptam, mit is képzeltem? Hogy majd emberszámba vesz ez a tuskó? Cimbora, mi?
Végül egy távolabbi tornác előtt állt meg, ahol levette a cipőjét, és fellépett. Nem tudtam, mit kéne tennem, így csak szobroztam ott, míg egy sóhajtás és egy rántás után be nem húzott egy tolóajtó mögé.
- Cipő van rajt…- kezdtem volna, de elakadt a szavam, mikor láttam, hogy hova kerültünk. Egy abszolút korabeli női belső szoba lehetett. Rengetek kis tégely, gondolom ezekben kozmetikumok voltak, gyönyörűre faragott szekrényecske, párnák a sarokban, rajta gyönyörű hanbok… Spanyolfalszerű állvány, azon gyönyörű tusfestmény, hegyekről, oldalt cseresznyevirágokkal. Ennek nekidöntve állt egy húros hangszer, valami gaya…gayavalamicsoda név rémlett rá, még az egyik múzeumban hallottam róla.
Arra eszméltem, hogy a parancsnok lerántotta rólam a köpenyt, ami eddig melegített, és végre fellélegzettem, de a karom még mindig béklyóban volt.
A férfi ismét végignézett rajtam, ezúttal tüzetesebben. Hiába volt megszokott öltözet általában a rövidnaci, most zavarban éreztem magam, szinte pucérnak. Egészen közel lépett hozzám, majd egy kést vett elő az övéből. A szemem tágra nyílt és automatikusan hátráltam, de ő csak ijesztő mosolyra húzta a száját. Majd megragadta a karomat, és elvágta a kötelemet.
- Vedd ezt le!- bökött felém gorombán, mire lesöpörtem magamról a kötél maradékát- A ruhára gondoltam…- forgatta a szemét.
- Akkor… menjen… ki!- motyogtam.
- Azt várhatod. Vagy azt akarod, hogy én vágjam le rólad?- húzta ki a kardot is, és elgondolkozva lépett közelebb, egészen sarokba szorítva. A táskám is leesett a vállamról.
- Vá…várjon!- kaptam magam elé a kezemet- Azért ez mégiscsak… nem illő!- próbálkoztam.
- Azt. Mondtam. Hogy. Vetkőzz! Mi nem érthető ezen? Hisz beszéled a nyelvünket, te ravasz róka…
- Mégis, minek képzeli magát? Ez undorító!- próbáltam ellökni, de nem nagyon ment.
- Mondtam, hogy ne szórakozz!
- Tudhattam volna, hogy nem szabad bízni a pasikban!- horkantottam, és igyekeztem elég megsemmisítően nézni rá.
- Jól van, én nem érek rá egész nap…- majd ledobta a kardot, és a kést, amivel előbb a köteléket vágta el, a toppomba akasztotta, és legalább a hasamig elvágta. Szinte éreztem a hegyének a karcolását a hasfalamon. Szó szerint tátva maradt a szám, és éreztem, hogy a kezeim remegni kezdenek. Egyrészt a félelemtől, másrészt a dühtől.
De nem sokáig volt időm gondolkozni, mert a maradék részt a puszta kezével tépte el, és lesöpörte rólam a darabokat, majd összevonta a szemöldökét, és értetlenül szemezett a melltartómmal.
- Ez meg micsoda?- kérdezte fintorogva, és kezével végigtapogatta a melltartó vonalát, amitől a hideg rázott, és nem jó értelemben. Undorodtam ettől az egésztől. Ne taperolja a mellemet, az ég szerelmére!
- Vedd le rólam a kezeidet!- szűrtem fogaim között, átváltva hirtelen kevésbé tiszteletteljes beszédbe.
- Miért viselkedsz úgy, mintha ez számítana? Talán férfiként nézel rám? Te szörnyeteg… Bár…- futtatta az erős kezét a derekamra, és mint egy vizsgálni való tárgyat, úgy méregetett- Egészen nőnek nézel ki… Csinos nőnek!- nézett fel az arcomba, félrebiccentett fejjel. Nem, nem olyan feje volt, mint aki mindjárt megerőszakol, még csak eszébe sem juthatott. Mint egy darab veszélyes tárgyat, úgy nézett. De nekem, az én szemembe akkor is megalázó volt a dolog, így, hisz az arca olyan közel volt, és teljes elkeseredésemben nem volt jobb ötletem, és igazából végig sem gondoltam, így arcon köptem. Két másodperc után, mikor ő is rájött, hogy mit tettem, és egyik kezével arcához nyúlt, hogy letörölje, akkor esett le, hogy hibáztam, mert a következő pillanatban a másik keze akkorát csattant az arcomon, hogy a földön találtam magamat, nekiesve a spanyolfalnak, ami így eldőlt, magával rántva a húros hangszert is, ami még tompán be is rezonált, hangját hallatva.
A földön feküdve azonnal arcomhoz kaptam, ami csípett a pofontól, és a lehető legtöbb gyűlöletet vittem a tekintetembe, amikor felnéztem rá. Ő csak állt ott, azzal a semleges, de mégis gúnyos arcával, amitől hányni lett volna kedvem. Bár mintha egy pillanatig bizonytalanságot láttam volna rajta, és tanakvást, hogy vajon jól tette-e, amit tett. Hát marhára nem! Megpofozott! Komolyan felképelt!
- Menj a jó büdös francba!- morogtam, majd míg nem számított rá félig felemelkedtem, és lábamat meglendítve gyomorszájon rúgtam. Mindig is a hirtelen támadásokat kedveltem, és bár nem tudtam, mit fog rá lépni, már minden mindegy volt.
Tényleg váratlanul érte, kicsit meg is tántorodott.
- Te kis…- szűrte felém, majd felém akart ütni, de elkaptam a karját, hogy, ahogy tanultam kicsavarjam azt, de valahogy megérezhette, hogy mit akarok, mert sikerült úgy rántania, hogy ismét a földre kerültem. De legalább összejött, hogy a lábát kirúgtam, így elvesztette az egyensúlyát.
Nem hiába voltam az államokbeli taekwondo junior bajnok… Bár most a hülye szabályaimmal tényleg nem sokra mentem, az egész inkább… improvizáció volt.
Végül a földön dulakodtunk, de nagyon hamar én húztam a rövidebbet, leszorított a földre, kezeimet a szorításába zárva, fejem mellé szögezve, és egész testével blokkolta a mozgásomat. Talán más esetben zavarba jövök, de ez most elképzelhetetlen volt.
- Gyűlöllek!- tört ki belőlem, mélyen a szemébe nézve, mikor láttam, hogy ezúttal sem menekülök.
- Meddig fogsz még ellenem szegülni?- ilyen ingerültnek még nem láttam, rövid ismeretségünk alatt. De mintha tényleg képes lett volna megfojtani a két kezével. Én szinte könnyes szemekkel néztem fel rá tehetetlenségemben. És ezek után ezt kérdezi? Harcolok ellene, ameddig van bennem szufla.
- Seon Joon, hogy van az, hogy te ilyenkor itt…- robbant ki ekkor az ajtó, és egy vidám férfihang szakította félbe szempárbajunkat. Én mozdulni sem bírtam, de azért a férfi engedett a szorításon. a hang is megakadt útközben, nyilván, mikor meglátta, hogy mi is folyik a szobában.
- Te is a legjobbkor jössz, Yong Gi…- morogta nagyot sóhajtva.
- Ha zavarok, akkor…- a zavart hang miatt odafordítottam végül a fejemet az ajtó felé, és azonnal vörösre gyulladt az arcom. Hisz a tolóajtóban egy szintén fiatal férfi állt, aranyos arccal, kicsit huncut szemekkel. Valahogy a gyermeki ártatlanság, és a csibész tinédzserfiú keveréke jutott eszembe, pedig nyilván idősebb volt ő is nálam. A hangja ismerősen csengett, valamelyik színésznél hallhattam ilyen tónust. De valahogy megnyugtató volt. Vagyis lett volna, ha nem épp egy másik férfi alatt fekszem, egy szál melltartóban…
De kihasználtam az alkalmi döbbenetet, lelöktem magamról a férfit, mire az arrébb gördült. Azonnal a földön heverő kardhoz ugrottam, és magam elé kapva állásba tornáztam magam.
- Egy lépést sem közelebb!- szorítottam erősebben a markolatot. Fogtam már ilyen típusú fegyvereket, de valamiért most, hogy nem egy edzőteremben kellett vele hadonásznom, sokkal kevésbé volt hízelgő.
- Tedd azt le…- nézett rám mérgesen a parancsnok. Seon Joon lenne a neve?
- Nem! Merj csak közelebb jönni, és kidekorállak… Értek hozzá.
- Seon Joon, ki ez a nő?- kérdezte halkan a másik férfi.
- Tényleg… még a nevemet sem tudja, és máris levetkőztet… így viselkedik egy úriember?- fintorogtam, mire mégiscsak közelebb lépett, és bár engem nézett, a másik férfinek beszélhetett.
- Ne is foglalkozz vele, majd elmagyarázom. De ez egészen más, mint amit gondolsz. Ez a személy veszélyes. El kell vinnem a kolostorba.
- Kolostorba?- kérdeztem döbbenten- Mi lenne, ha végre elárulnád, mit is vársz tőlem...
- Még magam sem tudom… de nem ölhetlek meg, ha te vagy az, akiről a testvér beszélt.
- Egy szót sem értek! Szóval ha nem akarsz meghalni, akkor…
- Dobd le a fegyvert!- jött a hang a hátam mögül, mire meglepődtem. Ezúttal ez egy női, jéghideg hang volt. És nem is ez volt a legijesztőbb, hanem a nyakamhoz szegezett ezüst kése.
Ekkor kiszakadt belőlem egy elég cifra káromkodás angolul, majd, mivel nem tudtam mit tenni, lassan leejtettem a kardot a kezemből, és szembefordultam a nővel, aki a hátam mögött állt. Már valahogy annyira nem tudott érdekelni, hogy egy melltartóban és egy rövidnadrágban állok. De amikor a nővel szembekerültem, hirtelen úgy éreztem, hogy össze kell magam szégyellni ezért.
Pedig a napnál is világosabb volt, hogy egy gisaeng nő, és nagyon idősebb sem lehet nálam. Szája vérpirosra volt festve, ruhájában is ez a szín dominált, arca, mint a porcelán, haja gyönyörű fonatban volt feltekerve feje tetejére. És szeme ürességről árulkodott. Hirtelen kis félmosolyra húzta festett száját.
- Micsoda furcsa szerzetek fordulnak meg manapság a Yeonhwa házban. Parancsnok, el tudja magyarázni, hogy mit is csinálnak a szobámban?- pislogott a mögöttem álló alakra.
- Én csak véletlen vagyok itt!- szólt közbe az újonnan érkezett férfi is.
- Persze, hogy véletlenül keveredett egy gisaeng szobájába, uram!- hajolt meg egy kissé a nő, de még mindig hűvös volt. És gunyoros talán?
- Megmagyarázom!- szólt ekkor közbe a parancsnok- Kérlek, Maehwa, beszéljünk négyszemközt!
- Legyen!- sóhajtott a nő, de még mindig ő is engem fürkészett. Én sem nagyon tudtam máshová nézni, igyekeztem megfejteni, hogy a nő mennyire jelent rám veszélyt.
Szinte észre sem vettem ettől, hogy valami a bokám köré tekeredett, csak mikor megfeszült a kötél, és én hirtelen kiestem az egyensúlyomból, és hátravágódtam.
- Csak nem azt hitted, hogy téged csak úgy itt hagylak?- nézett mélyen a szemembe a parancsnok, majd hátraszorította a kezeimet, és azt is szorosan megkötötte. Éreztem, ahogy újra felszakad a sebem a tenyeremen.
- Yong Gi, maradj itt, és vigyázz rá. Bármennyire is szépen kér, nem engedheted el. Tudom, meggondolatlanság rád egy nőt bízni, de kérlek… tartsd magad most ehhez. Ha elveszítjük, nagy gond lehet belőle!- majd a nő után sietett, egyedül hagyva minket a még mindig nagyokat pislogó hapsival.
Szánalmasan éreztem magam, ahogy így bámult. És az ő bámulása egészen más volt, mint a másik kettőé. Olyan… hitetlenkedő. De pozitívan.
- Ki vagy te?- bukott ki belőle a kérdés mikor megunta, hogy csendben fürkésszen. Főleg a nyakam alatti területet- És miért… ilyen a szemed?
- Majd pont elmondom annak, aki ilyen pofátlanul bámulja a mellemet…- morogtam, mire mint aki észbe kapott, azonnal lekapta a selyem kabátkáját, és rám terítette, hogy ne látszódjon ki a csupasz bőröm, amivel sikerült meglepnie- Köszönöm!- csúszott ki a számon- Esetleg… el tudnád engedni a karomat?
- Nem szökhetsz el…- rázta a fejét, de láttam, hogy hajlik a dologra, mert így ő is kényelmetlenül érzi magát. Ez terveztem kihasználni.
- Nem is tudnék, az a pszichopata úgyis megtalálna. De… nagyon vérzik a kezem, és szeretném bekötözni valamivel- néztem rá kérlelően. Erre a hátam mögé sétált, és mikor meglátta nyilván, hogy már egész tócsa gyűlt körém a tenyeremből szivárgó vérből, akkor felszisszent, és kioldotta a kötelet.
- De nehogy megszökj nekem…
- Mondtam, hogy maradok, amúgy sincs már erőm futkosni- sóhajtottam, és megkönnyebbülten húztam magam elé a karomat, és térdemet is felhúzva átkaroltam.
- Elég csúnya vágás, de várj!- pattant fel, és azonnal a szekrényekbe kezdett kutatni.
- Ilyen bejáratos vagy ide?- kérdeztem félve, hátha megtudok róluk többet. Erre kicsit felkuncogott.
- Én minden gisaeng házat úgy ismerek, mint az otthonomat. Áh, meg is van!- vett ki az egyik polcról egy fehér kerámia edényt, és leült velem szemben.
- Tartsd a karod!- vette ölébe tenyeremet, majd valami zöld trutyit tett rá az edénykéből. Ahogy a sebembe ment, kicsit felszisszentem.
- Fáj?- pillantott rám aggódóan. Jaj, ez komolyan valami casanova lehet errefelé.
- Kicsit csíp…- motyogtam, majd felnéztem a férfira- Ki vagy te?
- A nevem Choi Yong Gi, az apám Hanyang legkeresettebb kereskedője. És te, kékszemű? Ki vagy és honnan jöttél, mert még ilyen gyönyörű szemeket sosem láttam errefelé!- sikerült a bókjával egy aprócska mosolyt csalni az arcomra.
- Én Mira vagyok. Mira Young, és fogalmam sincs, hogy kerültem ide.
- Mi Ra? Yang Mi Ra?- nézett rám, igyekezve koreaiasítani a nevemet.
- Igen- hagytam rá, tudva, hogy úgysem tudnám neki elmagyarázni.
- Szép név… de nem tűnsz idevalósinak. Japánon keresztül jöttél?
- Nem, én azt hiszem, hogy… csak egyszer megjelentem itt.
- Csak úgy megjelentél? Valamilyen sámán vagy?
- Nem, én sem tudom, mi történhetett, de ez a hely ijesz… áh…- haraptam ajkamba, mikor egy anyagdarabbal kötötte körbe a tenyeremet.
- Bocsáss meg…- pislogott fel szempillája alól. Biztos így veszi le a helyi fruskákat a lábáról. Mert nagyon szép szempillái voltak. Megköszörültem a torkomat, és visszahúztam a kezemet, majd felé toltam a kötelet.
- Kötözz vissza- motyogtam, mire megdöbbenhetett.
- De hát…
- Nem akarom, hogy miattam legyen bajod, ha visszajön az a…
- Jaj, Hwan Seon Joon? Már ősidők óta a barátom, nem kell félnem tőle!
- Annak a bunkónak vannak barátai?- lepődtem meg.
- Igen, bár nem sok. Tudod, sokan utálják, amiért ilyen fiatalon a testőrség parancsnoka. Azt mondják az apja miatt. Ő a Hadügyminiszter. És…
- Várj. Mit jelent, hogy ilyen fiatalon? Hány évesek vagytok?
- Idén huszonnégy- felelt, mire meglepődtem. Huszonnégy évesen azért ilyen karriert befutni, biztos nem semmi errefelé- Te gondolom…
- Csak huszonegy… De van diplomám már.
- Az meg mi?- ült mellém, miután feállította a spanyolfalat, és érdeklődve pislogva rám, hátát a falnak döntve.
- Azt jelenti, hogy végeztem az iskolában.
- Te jártál iskolába?- döbbent le, kicsit közelebb hajolva.
- Igen, miért, ez olyan durva?- nevettem fel kicsit kényelmetlenül.
- Itt a nők nem tanulnak. Csak a férfiak.
- Hát persze, el is felejtetem itt ezeket az ostoba konfuciánus női elnyomásokat…- húztam a számat, mire meglepve nézett rám, amiért ostobának neveztem a rendszert- Hidd el, hogy akárhol is vagyunk most… Dél-Koreában már a nők is tanulnak és dolgoznak…
- Mi az a Dél-Korea?- pislogott.
- Tudod mit, inkább hagyjuk!- legyintettem fáradtan, és fejemet a falnak döntöttem- Mi lesz velem?
- Nem tudom, de… remélem, hogy minden rendben lesz… Nem akarom, hogy bajod legyen.
- Miért vagy kedves? Ez nagyon gyanús…- lestem rá fél szemmel.
- Miért ne lennék? Nem szeretek a nőkkel rosszul bánni- vonta meg a vállát kis mosollyal, majd pár percig hallgatásba borult a szoba.
- Szerinted mi csinálnak ezek ketten?- kérdeztem rá, magam sem tudom, miért.
- Szerinted mit lehet csinálni egy gisaeng házban egy gisaenggel?- vonta fel a szemöldökét jelentőségteljesen, mire magam sem értettem miért, de elpirultam. Ezt észrevehette, mert felnevetett- Csak vicceltem. Seon Joonnak tényleg Maehwa volt az első szerelme, de ez régi történet. Most csak rólad beszélhetnek…
- Ez a Maehwa nő… nem is mosolyog. Hogyan lehet mégis szórakoztató hölgyecske? Nem kéne mindig a férfiak kedvében járnia, és…
- Mindennek van oka, kislány. Maehwa… nos ő nem mindig élt ezen a társadalmi szinten és…
- Lehet, hogy azt kellett volna mondanom inkább, hogy ne fecsegj haszontalanságokat, Yong Gi…- jött a hang az ajtóból. Észre sem vettem, mikor nyílt az ajtó, és mikor állt meg ott a feketébe öltözött Seon Joon.
- Barátom, ugyan már, ez a lány legalább annyira össze van zavarodva, mint mi, hogy ki is ő, így…
- Majd elmesélem az egész történetet, Yong Gi, de… most tényleg el kell vinnem innen! Maehwa, öltöztesd át!- szólt a mellette megjelenő nőnek.
- Így lesz. Keresek neki egy szép öltözéket, és…
- Ne! Adj rá férfiruhát. Úgy kevésbé feltűnő!- majd megragadta a még mindig mellettem ülő férfit, és felrángatta, majd az ajtón kihúzta.
Kettesben maradtam a nővel.
- Nem a legszebb bemutatkozás volt, sajnálom!- mondta még mindig hidegen, majd közelebb lépett.
- Meghiszem azt…
- Kérlek, állj fel, hogy lássam a méretedet…
- Ahhoz el kéne oldoznod a lábamat!
- Igaz…- majd lehajolt, arrébb tette Yong Gi köpenyét, majd az ezüst késével elvágta a kötelet. Megkönnyebbülten sóhajthattam fel, és végre kinyújthattam a lábamat, majd lassan fel is álltam.
- Kaphatnék már valami ruhát? Kezdem magam túlságosan kényelmetlenül érezni…- mondtam hidegen, mire a nő bólintott, és a szekrényéhez lépett, ott kezdett valamit keresni.
- Te nem becsülsz engem valami sokra…- mondta, hátra sem nézve.
- Kérlek, nem is ismerlek. De nem vagyok hanyatt vágódva a munkádtól, ha megérted…
- Van, hogy az embernek nincs más választása…- vett elő pár fehér ruhadarabot, és elém tette.
- Mindig van másik lehetőség…
- Látszik, hogy nem idevalósi vagy… A beszédedért már régen kivágták volna a nyelvedet- fintorgott rám gonoszan- Tudod… Nem tudom, honnan jöttél, és miért. De ha sok időt kell itt eltöltened, te is rájössz majd, hogy ez a világ más lehet… mint amiben te felnőhettél!- majd rám tovább figyelmet sem fordítva leült az asztalkája mögé, tökéletesen egyenes háttartással, és egy ecsetet elővéve írni kezdett valamit a papírlapra.
Bánom is én!
Gyorsan a ruhához nyúltam, és a fehér inget felkaptam, valahogy a szalagját is sikerült bokrétára kötnöm, a nadrág meg kicsit hosszú is volt, fel kellett hajtanom. Valamiféle zokniszerűt is kaptam, de inkább maradtam a converse-emben. Végül egy üres fehér anyagdarabba belekötöttem a ruháimat, még ha szakadtak is voltak, és beletettem a kistáskámba, amiből előtte elővettem egy hajgumit, és a fejem tetején fogtam össze a hajamat copfban. A táskát végül az ing alatt akasztottam a nyakamba, ki tudja, még a végén elvenné tőlem a parancsnok... Mindenesetre előtte csekkoltam, hogy semmi térerő nem volt a telefonomnak... halott ügy...
- Kész vagyok, akkor mennék is…- fordultam az ajtó felé, de rideg hangja megállított.
- A parancsnokot… ne hozd kellemetlen vagy veszélyes helyzetbe. Megértetted? Ő itt ezerszer többet ér, mint a te hitvány életed. Most pedig… menj!
- Azt mondtad, hogy hitvány?- néztem rá hitetlenkedve, és apró fintorba kúszott az orrom. Mikor találkozott a szemünk, úgy éreztem, hogy ez a nő képes még a tüzet is megfagyasztani- Nézzenek oda, ki beszél itt hitványságról!- szorítottam ökölbe a kezemet, hogy be ne törjem a tökéletes orrát, amiért ilyeneket mer nekem mondani, majd erősen kitoltam az ajtót, és jó hangosan be is vágtam magam mögött.
Micsoda undorító nőszemély…
- Mi Ra ssi!- kezdte volna az tornác előtt álló Yong Gi, aki épp a másikkal diskurálhatott eddig elmélyülten, de mikor meglátott, ahogy épp puffogó arccal, hajamat hátracsapva robbanok ki a szobából, úgy elnevette magát, hogy szerintem még a közelben lévők is érdeklődve kapták fel a fejüket a ricsajra- Te hogyan öltöztél fel?- lépett közelebb.
- Nem tehetek róla, hogy így nézek ki egy zsákruhában- motyogtam, majd tágra nyílt a szemem, mikor a felsőn lévő megkötőt megrántotta, és szétesett a masnim- Te meg…
- Ezt nem így kell megkötni!- nézett fel rám, majd elkezdte megkötni a szalagot a megfelelő módon. Mondanom sem kell, eléggé megközelítettem a paradicsom árnyalatát, és inkább elnéztem a válla fölött. Csak sajnos így a szemem találkozott Seon Joonéval, aki meg eléggé úgy nézett rám, mintha szívesebben látna a pokol fenekén, mint a haverja közelében.
- Végeztetek már?- kérdezte dühösen.
- Persze…- mosolygott Yong Gi- Mi Ra, most már úgy nézel ki, mint egy helyi paraszt.
- Ó, köszönöm…- nem tudtam eldönteni, hogy minek vegyem ezt a mondatot. Mifelénk biztosan nem bók lett volna.
- Mi az a Mi Ra?- kérdezte dühösen a parancsnok.
- A neve. Yang Mi Ra- felelt helyettem a férfi.
- Igazából Mira Young…- motyogtam, de ez úgy tűnt, senkit nem érdekel.
- Gyönyörű csapda…- sóhajtott.
- Hogy mi?- pislogtam rá fintorogva. Valahogy irritált, ha megszólalt.
- Mi… Ra… az egyik jelentése lehetne.
- Ó, én nem ismerem a hanjákat- mondtam. Tudtam, hogy a kínai átiratról beszél.
- Meg sem lep…- majd közelebb lépett, és újra megkötözte a kezemet. Olyan erősen szorított, hogy nem tudtam elhúzni.
- Nem tekinthetnénk el ettől?- kérdeztem ingerülten, de ő épp a kötést nézegette a kezemen.
- Yong Gi… azt mondtam, hogy vigyázz rá, nem azt, hogy pesztrálgasd…
- Egy úriember nem hagyja, hogy egy hölgy szenvedjen.
- Ő nem egy hölgy. Ő egy… szörnyeteg.
Nem először hallottam, de egyre jobban fájt hogy ezt mondja rám… Elvégre ilyen névvel illetni valakit… azért elég súlyos. És mindazok után, amit tett… Már a nyelvemen volt valami visszavágás, de Yong Gi megelőzött.
- Hívatom én is a lovamat.
- Nem szükséges. Egyedül viszem el. Az kevésbé feltűnő…
- Mi lenne, ha tényleg velünk jönne?- kérdeztem én is, felbátorodva, hisz a kedvesebb srácban ezerszer jobban megbíztam. És vele kevésbé kellett félnem, hogy idegbeteggé vált, és darabokra szabdal.
- Mi lenne, ha nem szólnál közbe?- förmedt rám, és ismét a másik felé fordult- Lehet, hogy ma nem jövök vissza. Ments ki Dong Ju előtt, ma este nem mehetek italozni veletek- majd húzott volna valamerre, mikor Yong Gi megragadta a karját.
- Ne tegyél benne kárt!
- Kérlek, őt bízd rám…- sóhajtott a férfi, nyilván már unta a sok rizsát.
- Komolyan mondtam. Több van benne, mint hinnéd. Ha baja esik, talán sosem tudjuk meg, hogy mi!
Néztek egymásra, majd Seon Joon lassan bólintott, és húzott tovább. Én még hátrafordultam az ott szobrozó Yong Gi felé, aki próbált egy mosolyt varázsolni az arcára.
- Még látjuk egymást!- kiáltott utánunk, de utána eltűnt a szemeim elől, mert bekanyarodtunk az egyik ház mellett. Egészen pontosan az istállóhoz értünk.
Ott pedig Seon Joon szembefordított magával, és száját vonallá préselte.
- Ne merj közelebb kerülni Yong Gihoz.
- Senkihez nem akarok közelebb kerülni… csak haza akarok menni végre, csak sajnos fogalmam sincs, hogy hol vagyok valójában. Hogy álmodom-e, vagy ez tényleg megtörténik…? És itt vagy te is, aki rám nyomta a szörnyeteg bélyegét. És te tényleg azt hiszed ezek után, hogy rágyorsulok a barátodra?
Pislogva nézett rám, nyilván a szleng szavakat nem értette.
- Úgy értem, hogy tetszik nekem!- forgattam a szemeimet- És nem én vagyok az, aki egy gisaenggel szórakozik napközben… ja bocs, első szerelem…
- Imádkozz az éghez, hogy legyen elég türelmem, és ne fojtsalak meg ameddig a kolostorhoz nem érünk…- hunyta le a szemét, mintegy magát nyugtatva. De láttam rajta, hogyha tovább folytatom, érik a következő pofon. Na ő biztos, hogy nem egy úriember...
- Itt a lova, amit kért, uram!- hajolt meg előttünk egy szolga, és gyanakodva nézett rám, de a férfi fejem búbjára téve a kezét lefelé tolta az arcomat, ezzel a tekintetemet is lefelé kényszerítve.
- Köszönöm, elmehet!- ragadta meg a kantárt, és felém fordult- Kellemetlen lesz, de muszáj!- majd egy kendőt, aminek enyhén fűszeres illata volt, a szemem elé tekert, és hátul megkötötte- Az kéne még, hogy valakinek szemet szúrjál- mondta, mikor már nem láttam semmit.
Némán álltam ott, és tűrtem a dolgot. Mást nagyon nem tehettem.
- Nem is ellenkezel?- hangja gyanakvó volt- Azt hittem, most is menekülni akarsz majd.
- Lenne esélyem?- kérdeztem vissza fáradtan.
- Valóban nem…- majd éreztem, hogy megragadta a derekamat, és egy nagy lendülettel feltett a lóra. Rémült kis kiáltást hallattam, és azonnal megkapaszkodtam valamiben, már amennyire tudtam kötözött kézzel, ami gyanítom a ló lehetett.
- Vesd át a lábadat rajta- hallottam a hangját, majd éreztem, hogy mögém ül.
- Tudok én is lovagolni, nem lenne muszáj egy állaton…
- Nem bízok benned!- majd éreztem, ahogy hátulról, derekamat közrefogva fogta meg a kantárt- Gyerünk!- rúgott az állat oldalába, mire az megindult. Hirtelen rántást éreztem a gyomromban. Lovagoltam én eleget, nem ez zavart, hanem az, hogy nem láttam semmit. Ekkor még gyorsabb tempóra ösztökélte az állatot, nyilván kijutottunk valamelyik kapuján a Yonghwa háznak.
A kendő alatt még jobban összeszorítottam a szememet, és imádkoztam, hogy hamar odaérjünk, ami a célunk volt.
De aztán rájöttem, hogy ez nem nagyon fog így történni. Egy ideig még hallottam a város zajait magunk körül, azután fák illatát éreztem meg. És egy egyéb kellemetlen érzést is.
Lassan igyekeztem hátrafordítani a fejemet, de az arcom és ajkam valami puhához dörzsölődött, majd hirtelen rántással a ló is lefékezett.
- Te meg mit képzelsz magadról?- förmedt rám a férfi, és letépte a szememről a kendőt, így szembekerültem az állával, amin végig is húzhattam a számat. Jaj ne már, hogy ennyire szerencsétlen legyek!- forgattam a szemeimet a saját balfékségemen.
- Én csak…- kezdtem, de elkapta az állkapcsomat, és maga felé fordított.
- Igen, te csak?- nézett rám kérdően.
- Hidd el, nem direkt csókolgattalak… nem láttam semmit, de szólni akartam neked!- találtam meg a hangomat.
- Remek. És mi volt ennyire halaszthatatlan?
- Hát…- körbenéztem. Éppen egy erdei ösvényen lovagoltunk a  meredek hegyoldalban, közel s távol egy épületet nem láttam- Pisilnem kell…- bukott ki belőlem, fejemet felszegve. A fenébe is, egy csomó másképp is fogalmazhattam volna. Mosdóba kell mennem. El akarom végezni a dolgom. Szükségleteim vannak… na jó, mondjuk simán félreérthette volna.
- Pisilned kell…- ismételt meg, majd érdeklődve, mégis fenyegetően rám nézett- Te is érzel ilyesmit? Vagyis… pisilned kell… éhes vagy… fáj… esetleg… vágy?
- I…igen…- igyekeztem távolabb húzódni tőle, mert nagyon furcsán nézett rám.
- És mi az amit… kívánsz?- hajolt közelebb szúrós szemekkel, mire már majdhogynem leestem a lóról, annyira igyekeztem hátradőlni, de egy rántással visszahúzott, egészen közel magához.
- Én… semmiképp sem téged!- vágtam rá.
- Enni gondoltam…- forgatta meg a szemét.
- Ó, hogy az…- pirultam el, de magamon éreztem átható tekintetét- Csirkét… csirkemellet…- mondtam nagyot nyelve. Reméltem ez megfelelő válasz volt, és már békén hagy.
- De azt hogyan?- horkantott fel- Remélem, tudod, hogy nem versz át, mert ha igen, akkor…
- Mert ha igen, akkor mi van? Így is azt teszel velem, amit akarsz, nem kell még feltételes módhoz kötni… bár kétlem, hogy te ismered ezt a nyelvtani kifejezést…- egyik lábamat átlendítettem, és ügyetlenül, de leugrottam a lóról, de nem mehettem messze, mert azonnal követett, és megragadott.
- Mi az, pisilni is velem akarsz jönni?
- Nem hagyom, hogy megszökj!
- Mégis, hova szökhetnék, melyik bokorba gondoltad?
 Ez már tényleg több volt, mint nevetséges. Ez a férfi tényleg egy őrült. Jóképű őrült, hagyjuk meg, de…
- Olyan jól játszod a szerepedet…- morogta rá.
- Szerep?- fordultam felé teljes testtel, mikor már végképp úgy éreztem, hogy betelt a pohár- Ez nem egy szerep… tudod, hogy miért viselkedek így? Hogy miért vannak nekem is szükségleteim?- emeltem fel egyre jobban a hangomat- Mert én is egy ember vagyok!- kiáltottam olyan hangosan, hogy visszhangzott bele az egész erdő, még a madarak is felreppentek tőle a fákról.
A férfi csak bámult rám, mint valami idiótára, hogy ilyen szinten kiakadtam, nyilván errefelé a fruskák nem így viselkednek.
A következő pillanatban pedig megragadott, és a földre rántott, testével pedig rám vetődött, hogy hirtelen levegőt sem kaptam.
- Figyelj, a te szükségleteidet viszont…- kezdtem volna, de tenyerét a számra tapasztotta, és kezével a fa felé intett, ami mellett álltunk nem is olyan rég.
Egy nyílvessző állt ki belőle, elég mélyen. Ez az előbb még nem volt ott… Vagyis…
- Nem vagyunk egyedül…- suttogott a férfi az arcomba, majd a kardjához nyúlt, és elvágta a kötelet a kezemen, és ülésbe rángatott- Figyelj, én elterelem a figyelmüket, te addig elmenekülsz, és elbújsz. Értetted?- nézett mélyen a szemembe. Valahogy most annyira más volt, mint eddig. Most semmi gúny nem volt benne, és szemei riadtak voltak. Mintha féltene. Pedig eddig ő akart megölni, most meg…
- Értetted?- ismételte meg, mikor csak pislogtam rá.
- Mi a fene folyik itt?- kérdeztem hirtelen, ez az egész már túl komolynak és hosszúnak tűnt egy álomnak, majd felvisítottam kicsit, mikor még egy nyílvessző csapódott be mellettünk. A ló is megijedhetett valamitől, mert hirtelen két lábra ágaskodott, és hirtelen elvágtatott. De a másik oldalról is mozgást hallottunk, így odakaptuk a fejünket. A hegyoldalon két férfi futott felénk, kendővel eltakart arccal. Egyik hátán tegez volt, nyilván ő volt az, aki az előbb ránk lőtt.
A parancsnok hirtelen felrántott, és a háta mögé rántott.
- Add át a lányt!- kiáltott rá az egyikük, reszelős hangon.
- Vegyék el, ha tudják!- éreztem a hangján a gúnyos mosolyt, amivel már engem is megörvendeztetett. Láttam a két férfit közeledni, és a parancsnok is maga elé tartotta a kardját- Mi Ra, tényleg futnod kell, ha szólok!- szólt nekem, hogy a többiek ne hallják. Furcsa volt a nevem a szájából. Bólintottam egyet, bár nem láthatta. Most először bíztam a jelenlévők közül benne a legjobban- Lassan hátrálj!- morogta, és kicsit meg is lökött, hogy beindítson, mivel még mindig nem fogtam fel az egész helyzetet.
Tettem két bizonytalan lépést hátra, míg a férfiak egymást nézték meredten, majd a következő pillanatban egymás felé rohantak, és olyan erővel lendítették egymás felé a fegyvereket, hogy az nekem fájt.
De a tudatomig csak Seon Joon hangja jutott el.
- Fuss!
Több sem kellett megpördültem a tengelyem körül, és amilyen gyorsan tudtam kezdtem rohanni az úton az ellenkező irányba. Mivel ugye egy hegyoldalban haladtunk éppen, könnyű lett volna letérni az útról, de ahol éppen voltunk, ott nagyon meredek volt a hegy, és nem mertem bevállalni egy combnyaktörést.
A hátam mögül csak fegyverek zaja hallatszott, majd hirtelen éles fájdalom hasított a karomba, és mellettem valami földet ért.
Azonnal a felkaromhoz kaptam, és valami nedveset éreztem. Megtorpantam, amint a nyílvesszőt is észrevettem a földön. Nem talált el, de horzsolta a kezemet.
A vér csak úgy patakzott az ujjaim között.
Hátrapillantottam, és megláttam, hogy az egyik férfi felém rohan, míg a másik Seon Joonnal harcol. Nem volt semmilyen fegyverem, puszta kézzel meg nem mertem volna vele újat húzni, így csak rohantam tovább, jobb tenyeremet a bal karom sebére szorítva. De nem sokáig tudtam, mert egy kiálló ágban hasra estem, és mikor hátamra fordultam, a férfi már előttem állt, felemelt fegyverrel. Most meg akar ölni?
Rémültem kúsztam messzebb, de rátaposott a bokámra, ami éktelenül fájt. Nem is éreztem magam zavarban, fájdalmasan felkiáltottam.
- Szóval igaz… tényleg itt van egy idegen világ gyermeke…
- Eresszen el!- néztem a szemébe, hátha akkor nagyobb hatást érek el, de csak ijesztő mosolyra húzódott a szája, de a következő pillanatban szeme elkerekedett, és mint egy rongybaba csuklott össze, egyenesen rám. Hirtelen levegőt sem kaptam a mozdulatlan súlytól, de az hirtelen felemelkedett rólam, mivel a parancsnok leemelte rólam. Csak döbbenten pislogtam a hátából kiálló tőrre, majd a távolban megláttam még egy kupacot, ami a másik férfi lehetett. Mozdulatlanul... belőle folyó vérrel...
Ezek után rémülten néztem fel Seon Joon arcára, amit néhol szintén vércseppek tarkítottak. De nem a saját vére…
- Jól vagy?- nézett rám vizsgálódva, majd mikor meglátta a karomat, akkor felém kapott volna- Megsérü…
- Ne érj hozzám, menj innen!- szinte sikítottam a rémülettől, félbeszakítva őt- Ezek… halottak… ugye?- kezdtem el remegni, a beszéd is nehezen ment a rémülettől.
- Igen, meghaltak…- bólintott lassan.
- Megölted… te voltál az...- kúsztam hátrébb, hogy ne legyen olyan közel hozzám.
- Különben ők öltek volna meg…- bosszankodott látszólag- Na ne húzzuk az időt, mielőtt többen lesznek… Nagyon úgy tűnik, hogy a Soron pártban már tudnak rólad…
- Nem, én nem…- emelkedtem két lábra, és tovább csóválva a fejemet hátráltam- Ez nem így működik… itt valami biztosan nem stimmel… nem lehet csak ilyen büntetlenül embert ölni… Ez nem normális… Nincs is bűntudatod? Egyáltalán? Akkor... Te vagy a szörnyeteg…- suttogtam, és tovább hátráltam, csak a menekülésre gondolva.
- A fenébe is, mondom, hogy me… Vigyázz!- kiáltotta utánam nyúlva, de már késő volt. Elfogyott a lábam alól a talaj, és én csak azt éreztem, hogy gurulok lefelé a hegyoldalon, majd valamibe belevertem a fejemet, és megakadtam.
Éreztem, hogy magába szippant a sötétség.
Utolsó gondolatom az volt, hogy ha egy ekkora ütéstől nem ébredtem fel, akkor vagy meghaltam, vagy nem álmodom egyáltalán…
De így vagy úgy, nagyon úgy tűnik, hogy valami csoda folytán tényleg Joseonba kerültem…

4 megjegyzés:

  1. Le vagyok nyugozve. Nagyon jo lett! Es olyan elethu. :D tenyleg mimtha a eegi filmeket latnam magam elott csak leirva. Az az igazsag h talaltam benne hibat (szoismetles) de lusta vagyok felgorgetni es bemasolni. Olvasd at marjd meg egyszer!

    Remelm a vizsgaid jol sikerulnek csak ugy mint az enyemek. En is elegge el vagyok havazva... :/ Sok sikert. ! Puszi Kajak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Örülök, hogy tetszik, bár én valahogy nem vagyok elégedett mostanában magammal, és néha tehetetlenül dobálom magam egyik pontról a másikra, amiért nem úgy sikerülnek, ahogy tervezem. Biztos csodás látvány :')
      Okés, valószínűleg jó sok hibám van, amiért csak úgy tessék lássék néztem át, meg betoldottam mondatokat... majd átnézem, és kijavítom.
      Neked is sok sikert akkor a vizsgáidhoz, mindent bele! Fighting! :)

      Törlés
  2. nem baj ha nem úgy sikerül ahogy tervezted, a történet alakítja saját magát, eddig nagyon jól!!!!!!
    오장마세요!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom, beragadt a felkiáltójeled :') sebaj, így szeretlek drága 룸메이트! ㅎㅎ 넌 내 이야기를 좋아하면 난 진짜 행복해 ㅋㅋㅋ 오장마라! :')

      Törlés